Magányos társaság, társas magány

Elhanyagolom a blogomat. Talán nem lenne mondanivaló?
Talán.
A párom küzd. Apját meglátogatta a szélütés, és úgy belassult tőle, mint egy baba. Minden léptét figyelné az ember, és mégis viszi az akarat. Nem beszél, bár időnként sikerül szavakat kimondani. Nem tud lépni, a lépcsőre emelni kell kézzel a lábát, aztán az ajtó és az ágya között meglódul, s tesz két métert villámgyorsan, majd megáll pihegni.
Én visszahúzódom, s csak akkor megyek oda, amikor feladatom van. Nem akarok ennél több lenni. Csak egy sokféle feladatra alkalmas célszerszám.
Idekinn a tavasz dörömböl.
Szeretnék bevinni valamit belőle Bélához is. Nem virágot, vagy zöld ágakat, hanem jókedvet.
Érdekes, hogy látom mosolyogni.
A hét végén az óraátállítás nem sikerült Ildinek.
Reggeli után letipegtünk, és addig nyomogattam az órásrádión a gombokat, amíg a nyári időszámítás szerint mutatta a számokat.
Aztán a szobában is van egy kis elektromos óra.
Van bennem némi félelem mindig, vajon örül-e neki, hogy hozzányúlok a játékaihoz. Németországban csak azért bömbölni kezdett egy gyermek, mert a székére ültem az asztal mellett. Alig tudtam megvigasztalni.
Béla mosolygott.
Többször megjegyezte, hogy kettőt kell nyomni.
Tudom, mert ha egy gomb elég lett volna, akkor Ildi is megbirkózik vele.
Még a kis kapcsolót is át kellett kapcsolni. Ébresztő módban lehetett az időt, óra módban az időzített csengőt állítani.
Mintha ez nem gyári lenne, de nem szólok érte. Megfejthető logika. A kapcsoló biztos két pár érintkezős, és így kevesebb gomb kellett a dobozra.
Aztán iszkiri kifelé a füstös szobából.
Igen, a villámlátogatásaim oka a dohányfüst.
A hét végén anyu is járt nálunk.
Ilyenkor ...

*

Vendég. Ildi nagynénje érkezett. Béla testvére.
Ilyenkor teljesen elvesztem a fonalat, és újra belefogok, csak már nem akarok több háromsoros bejegyzést törölni. Olyan, mintha semmit sem írnék, pedig csak nem volt fél órám gondolkodni egyben a gép előtt mostanában.
Csináltam szódát, levittem, bemutatkoztunk, pár szó magamról, megbeszéltük, hogy jut haza legegyszerűbben innét kocsival, és megint jött a fojtogató érzés. Ki kellett jönnöm a szobából.
(Szomszédom - Marika néni - majdnem teljesen süket, nem hallotta a krákogásom. Előtte nem kell szégyellnem magam. )
Kifejezetten hisztizik a szervezetem. Pedig régen dolgoztam dohányosok között is. Igaz, akkor is szellőztettem állandóan.
Hétvége.
Anyu szombaton ült vonatra. Mondtam, hogy elfogyott a befőttje, meg a szörp. Ha betesz egyet-egyet a szatyorba, azt megköszönjük.
Eredetileg is nekünk csinálja, legalább nem költ most fölöslegesen. Vagy szeretném ezt hinni.
Kimentem elé az állomásra.
Tolikocsi, és vállszaggató málha tele üveges cuccal.

Ha kérek egy szem meggyet, hozza a fát. Majd választok.
(Kiszedtem a személyes névmásokat, mert Hamvas Béla szerint már beleillek a tapintatlan kategóriába.)
Az Auchannál megálltunk. Bár Ildi kifejezetten megkért, hogy vezessek egyenesen haza, ezt anyu felülbírálja.
Melindáéknak venni kell valamit. Sanci most volt 1 éves. Muszáj megállni.
Legalább kaptam sajtos sütit, ami az állomáson nem volt. Nem kellett visszakunkorodni a budafoki városháza előtt. Egy-egy.
A Savoya parki bevásárlás közben még kaptunk ellenőrzést telefonon, s negyed délben értünk haza.
Ildi az apjának szedett ki rakott krumplit. Korábban eszik Béla, mint mi. Anyu még nem tűnt éhesnek.
Hogy teljen az idő, megmutattam az új ötletemet.
Van egy használaton kívüli motoros húsdaráló. Befogtam a komposztkészítésbe.
Belegyömöszölöm a banán héját, a narancsét, a citromét, az alma csutkát, a krumplinyesedéket, meg tojás mészhéját is. Nem túl kemény. Szépen végigdolgoztatom a szerkentyűvel, és megy a cseresznye fa alá.
Most még. Merthogy csak három napja művelem.
Csinos kis kupac, mintha részeg róka járta volna körbe, de majd elfeketedik.
Marika néni - az előbb már emlegetett szomszéd néni - kikérdezett, hogy mi az, és adjak neki belőle.
Mondtam, hogy titok, és szó sem lehet róla. Nem adok.
Ez a szóváltás még pénteken történt. Épp kipufogó csőért indultam Budaörsre. OSZ-CAR. Szeretem ezt a boltot. Csinálok neki egy kis reklámot. Azt kapom, amit kérek, és olcsóbban vettem az utángyártott alkatrészt, mint a bontóstól a használtat.
A hétvégi bevásárlást is a budaörsi TESCO-ban tudtam le. Egymás mellett a két 'intézmény'. 2000 táján szoktam oda, amikor a Vasut utcán dolgoztam. Aztán négy éves hűség után el is maradtam.
De még mindig péntek.
Ildi épp az udvaron volt, nyitotta a kaput a kocsinak, csak be kellett farolnom.
Marika néni az ajtaja előtt ült, és kérte, hogy adjak neki. Én meg bólogattam, hogy nem. :-)
Ebéd után aztán feldolgoztam a komposztálható növényhulladékot, és levittem.

Laci szomszéd- a fia - először sütinek nézte, de felvilágosítottam , és ő megnyugtatott, hogy nyugodtan elvihetem, nem kell ez Marika néninek. Én viszont felkeltettem a nénit, és kiszórtuk a friss ágyására. Egy 82. évét taposó hölgynek jár.

Mindig kedvesen beszél. Megdicséri az egereinket. "Olyan rondák vagytok!"
Szerintem a szürke hályog erősen torzíthat. De mindegy.
Ha éppen kocsit szerelek, megjegyzi, hogy "Ebből se lesz már semmi." Vagy ha igazítok a bicajon, akkor "Annyi biciklid van, oszt egy se jó!" Illetve ha indulok valahová, akkor "El fog ütni valami.".

Most éppen szent a béke. Ildi odaadta neki Béla vadonatúj lombseprőjét, és anyunak is dicskedett vele, hogy "Itt vannak a fiatalok, és semmit sem csinálnak. Neki kell takarítani."
Ez a takarítás a legalább 200 éves akácfánkról lehulló hatalmas akácleveleket, illetve a termését illeti.
Tényleg ormótlan nagy lapuk a fűszálak dzsungelében.

A régit még tavaly megcsináltatta Bélával. Azóta is ott tartja a szellőzőkéménynek döntve az udvaron. De most, hogy Béla beteg, minek neki az új. Ildinek meg többet ér a nyugalma.

Ma délután még biztos lesz pár megjegyzése. A kicserélt kipufogó egyik gumirögzítője is megadta magát. Azért is be kell bújnom a Honda alá, és akkor megtalál. Ha lesz új aranyköpés, megírom.

Ebéd után nyargalok érte Téténybe. Már ha lesz a Bárdi boltban. Utoljára is csak 1 db-ot kaptam. Lapos a Honda, és ha sokan ülünk benne, leér a kipufogó dob, szakad a gumi.