2025. január 11., szombat

Az önzésről

 Temetés

Itt vagyok megint a lélekgyógyászom előtt. Újra írnom kell. Ki kell kínoznom magamból a tegnapot.

Egy felnőttek között magára hagyott kisgyermek sírt-zokogott a 61 éves testben. Mint amikor egy éves lehettem, kórházban hagyott anyu, de aztán értem jött. Aztán elment az apám, s ő már nem tért hozzánk haza. Majd dédnagymama, nagyapa, és ki előttem jártak. Akik miatt én vagyok. Most pedig az anyukám fényképe állt egy fadoboz előtt. Emberek voltak köröttem, akik ismertek, de nem akartam őket látni. Csak a dobozt nézni. Csak a fekete terítőt, és inkább nem hallani, amit Péter mond. Péter most fekete munkaruhájában pap volt. Anyu kérte két éve, hogy ő búcsúztassa.

Próbáltam megfeszíteni izmaim. Lassan, mélyeket lélegezni, de a torkom nem engedett. Fáztam. A fekete kabátom gallérját húzogattam a nyakam köré. Tudtam, hogy nincs önuralmam. Csak teltek a papírzsebkendők. Fel kellett állni. Először még ülve maradtam. Másodszor Nufi felállított. Péter beszélt, idézett a kurta életrajzból, amit írtam anyuról. Az énekkar is énekelt. Kriszti és Bella hangját külön felismertem. Miről szólt? Nem jutott el az agyamig. A zenében a szöveg a legkevésbé sem fontos nekem.

Aztán már indultam volna a felnyitott sírhoz, de Nufi visszafogott. Előbb a doboz. Ballagtam a doboz mögött, és nem vettem le róla a szemem. Nem akartam látni az embereket. Csak a dobozt. A dobozt kivették a tálcából, és egy négyszögletes terítővel a sírba eresztette egy férfi. Aztán lapátolt, betakarta földdel. Most nyújtotta jobbját Péter, aztán Kriszti és rokonok és ismerősök. A végén pedig Katica. Unokatestvérem, kit legalább 30 éve nem láttam, és én ott zokogtam a vállán, és már mindegy volt, ki mit gondol. Bömbölt a kisgyerek, akit magára hagyott az anyja a felnőttek között.


2024. december 27., péntek

Fekete karácsony

 

Karácsony.

Egy nehéz életút zárult ma hajnalban.

Anyukám még a háború idején, 1943-ban született Diósgyőrben. Nagymama gyalog tolta Komjátiba babakocsin két nap alatt. Szendrőben aludtak meg rokonoknál. Nagyapa két év múlva meghalt. Nagymama visszatért Miskolcra, és újból férjhez ment. Anyu mostoha apa mellett nőtt fel, de legalább békeidőben. 19 évesen ment férjhez. Apám és ő is iszákos családból menekültek egymáshoz a mai ésszel fel nem fogható körülmények közé. Egy évre rá megszülettem. Apám zenész volt. 1968-ban magunkra hagyott. Anyu egyedül nevelt 16 éves koromig. Akkor lépett új házasságra Laci bácsival. Sajnos az alkohol ezt a házasságot is tönkre tette. Ötven éves koráig Laci bácsit több elvonó után juttatta szociális otthonba, de ott is tovább gondoskodott róla. Róla is. Eztán lett jobb az élete, mert végre Laci bácsi végleg letette a poharat, és mint élettárs visszatérhetett az otthonukba. Húsz éve pedig, hogy én is megtaláltam a páromat, boldognak is láthattam. Az idő viszont fölötte is elszállt. Négy éve halt meg Laci bácsi, és az egyedüllét nem tett jót anyunak. Egy hete került kórházba.

Hajnalban hívott egy orvos, hogy már nem tér haza.


2024 December 26

 

 


2024. október 5., szombat

Köszönöm Dóra!

 A három tündérről szeretnék mesélni. Egyikük keresztnevét kérdeztem csak meg. Ő volt Dóra.

Tegnap indultam Miskolcra anyukámhoz. A hideg beköszöntével begyújtani a gázkonvektorokat, és meglátogatni.

A vonat megállóban türelmesem kémleltem Tornanádaska irányába, és feltűnően még a vonat fényei sem gyúltak ki.

Sűrű kocsisor érkezett az úton, el is vonta a figyelmem, aztán telefonáltam Nufinak. Ő kiderítette, nem is jön, és a szilasi buszt sem fogom elérni 10 perc alatt... legalábbis nem nézte ki belőlem.

Sötétségből fénysugár, megállt egy autó, és kiszólt egy lány, elmennék-e velük Edelényig. A vonatra hiába várnék, mert Miskolcról küldenek mozdonyt érte Nádaskára, ott romlott el, és az órákba telik.

Megköszöntem, és beszálltam hozzájuk. Rozsnyóról hozta - tervek szerint Nádaskáig - egyik utasát, s ott szállt be egy edelényi lány. Engem pedig Komjátiban vett fel. Edelényből már busszal utaztam tovább. 

Szerencse, vagy az őrangyalom? Tegnap éppen három is jutott. 

Még egyszer köszönöm a fuvart, és a kellemes beszélgetést mindnyájuknak!

    

2024. szeptember 20., péntek

Átugrott szavak

Régen egy szuszra írtam meg a szövegeim, s ha volt benne hiba, kiment egyenesen.

Most újraolvasom, és betolok szavakat, cserélek kifejezést. Nufitól tudom, mennyire nem lehet követni a fonalat, ha nem mindennaposan vagyok kapcsolatban a befogadóval. De még a környezetem is lemarad. Vagy, mert nem is érdekli, vagy mert úgy érzi, már ismeri a történetet.

Pedig a történet újrafogalmazása minden esetben hordoz kapcsolatot a pillanattal. 

Szörnyű, de nem mindenkiben élek teljes elmémmel, és ez késztet magyarázkodásra. Magyar rázkódásra.  Bele kell rázni a kapcsolatot. Belebővíteni, és attól elmegy a poén, s újra, újra rágni, mert a poénra szükség van. Szűkség. Már az is baj, ha hosszú. Ha a mama születése előtt 9 hónappal kezdem a témát, én is elvesztem a köldökzsinórt. Ha viszont nincs  benne a gyermeki rácsodálkozás... emléke. Na akkor hamissá, mesterkéltté lesz.

Viszont ha belepótolom, toldom-foldom, szakadt benyomást kelt.

Jobb is másnap-harmadnap visszatérni a pontért, a  VÉGE feliratért.

Csak el ne felejtsem, mit is akartam mondani! Mert az nem a kiváltó pillanat. Addig elviszi a gondolatfolyam a téma zömét, s a hordalékban meg kell lelni az aranyrögöt.

2024. szeptember 18., szerda

Ablak

Mostanában inkább csak mikroprojektekbe fogok. (Puff egy ronda idegen szó.)

Még szilveszter éjjelén fogadtam, hogy minden hónapban befejezek egy megkezdett, és félretett munkát magam körül. Úgy áprilisig számon is tartottam, aztán elfelejtettem, hogy fogadalom. De tényleg befejeztem rég szétszedett akkutöltőm javítását. Mert volt másik működő, ez félretehető volt. Levágtam a fürdőszoba ajtó alját egyenesre, mert túl gyakran csikarta a járólapot, és aki utoljára igazított rajta, cakkosra hagyta. Évek óta mérgelődtem a lyukas széken ülve, de amint befejeztem a műveletet, és kezet mostam, már máshol járt az eszem.

Most a szeptemberi befejezni való a spajzajtó volt. A kitört üveg helyét sebtében furnér lappal pótoltam, de sokszor kiesett, és nyáron ki is vettem, hadd járjon a levegő az előszoba felé. Délelőtt a kávéfőzőre várva a padláson megmértem a tárolt üvegeket, és találtam megfelelőt.  Usgyi az állásért, a gittért, és még az üvegvágót is hamar megtaláltam. Sikerült a méretet is hibátlanul letörni. Aztán jött a czumi. A gitt beszáradt, de hiába szotyakoltam fel étolajjal, kevés lett. 

Irány Szilas. A Coop boltban sokféle-mindenféle van, de gitt nem volt.  Vettem helyette szilikon pasztát. Az ajtó is fehér, a paszta is az. Itthon még ki kellett mosnom az olajos gittmaradékot, és azzal ment el a legtöbb idő. Alá is nyomtam, fölé is, és vágtam vékony lécet a gitt hézagba. Nekem jó lesz. A kulimászt takarja a fa, valamennyit a gél még a rezgésből is csillapít ajtó nyitáskor-csukáskor, és ha 'kikeményedett', vagy ahogy most mondják, befejezte a térhálósodást, komolyabban le is mosom. Ma még csak óvatosan törölgettem le a foltok nagyját.

Na, és hogy mitől mikroprojekt? 

Nem kezdek hosszabb munkába mostanában. A nyár annyira visszavette a teljesítményemet, mint korábban a katonaság. Ott sem tudtam semmit a magam ritmusában tenni, 

Mondjak példát?

Itt van Józsi motorja. Nem magyarázom el ki a Józsi, csak jó haver itt. Elütötték valamikor motorozás közben, és amíg ő felépült, a  mocija leépült. (Nem tudtam kihagyni) De hurcolta fűhöz-fához. Fizetett, de a motor ma sem megy. Ha beindul, megáll. A leghosszabb újta 30km volt sok-sok € díj után is. Mondta, hogy kimosták ultrahangos mosóval az injektorát, és megkért mossam át én is. Ez volt a kezdet, majd rendelt újat, attól sem gyógyult meg. Tudja, hogy nem értek hozzá, de mégis nézzem meg. 

Órákat ültem mellette, (40 fok árnyékban)  és még arra sem jöttem rá, melyik bigyó mi rajta. Aztán - egyszer élünk -  rendeltem OBD olvasót. Majd az megmondja, hogy mi a kínja.

Tegnap nekiültem megkeresni a motoon a csatlakozó aljzatot, de nem volt. Viszont lekövettem a vezetékeket, és már tudom, melyik doboz a gyújtás teljesítmény meghajtója, és melyik a 'kompjútere'. Feltöltöttem az akkuját, és be is röffentettem, de csak amíg húzom a gázt, addig él, alapjárat nincs, és az akku hamar lemerül. A töltésjelző lámpa is hol világít, de inkább nem. Józsinak az utolsó műhelyben azt mondtak a OBD olvasó minden hibát jelezett. 

Mostani logikámmal a generátort, pontosabban a diódáit tartom gyanúsnak. Ha hamar lemerülés, és a hibakódok tömkelege is tranziens jelenségekre utal a villamos hálózatában.  Tehát meg kell keresnem a gencsit.  

Ja, és a motorhoz a hibakód olvasónak valami plusz kábelátalakító kéne. A NET-en láttam, és majdnem annyiba kerül, mint a kódolvasó. Viszont megvárom Józsit, mondja meg, látta-e egyáltalán azt, hogy kódolvasót dugtak a motorjára. 

-------

Ez az ajtó ma kinyitta  ( :-) nagymama mondta így rég) a gondolkodó részt az agyamban. Most, hogy jól belakmároztam a frissen szedett gombából, minden egy kicsit szebb a világon.

 

2024. szeptember 17., kedd

Emlék

 

Elengedtem egy nyusziléggömböt.

Gyerekként azt hittem, az enyém is fel fog szállni, mint a rajzfilmekben.

Hát nem. Nem repült fel. Elgurult, pattogott, mert a szél mozgatta, s szaladhattam utána. Aztán durr.

Sírásra görbült a szám. Apám nevetett rajtam, vigasztalni próbált, de a gumirongy nyálasan lógott a rózsatüskén.

Minden mozzanatra nem emlékszem vissza. Talán egy kék kútnál lemosta, és szívott belőle kis lufit. Azt pedig addig forgattuk, amíg nagyot pukkant, és még egyet, még egyet, még egyet.

Az már érdekesebb volt. Még jobb is, mint maga az egész.

Elengedtem egy nyusziléggömböt.

Gyerekként azt hittem, az enyém is fel fog szállni, mint a rajzfilmekben.

Hát nem. Nem repült fel. Elgurult, pattogott, mert a szél mozgatta, s szaladhattam utána. Aztán durr.

Sírásra görbült a szám. Apám nevetett rajtam, vigasztalni próbált, de a gumirongy nyálasan lógott a rózsatüskén.

Az egészre nem emlékszem vissza. Talán egy kék kútnál lemosta, és szívott belőle kis lufit. Azt pedig addig forgattuk, amíg nagyot pukkant, és még egyet, még egyet, még egyet.

Az már érdekesebb volt. Még jobb is, mint maga az egész.

2024. június 24., hétfő

DOS

 Csak úgy gondolkodom, és visszanyúltam egy kicsit a kezdetekhez. 

A padláson árválkodó mindenféle gép zömében rossz. A kifolyt akkumulátorok, vagy a műgyantába ágyazott 3V-os elem merült ki, és ott több esély mutatkozott a javításra. Megfúrni, kivenni, vagy legalább megszakítani a benn kimerültet, aztán ráforrasztani vagy tokot, vagy olyan aljzatot, amivel távirányítóban kimerült elemekből képzett telepet lehet rátenni a kísérletezés idejére.

A pillangóhatás a gondolkodásomban vitt rá, mert dühös lettem a Compaq 150MHz-es pentiumos szerverére, hogy nem is olyan egyszerű feltámasztani. Nincs BIOS-a. A firmware feltöltéséhez pedig több napos kutatás után DOS lemezek képfájljait találtam. Csak azok korábbi verziós DOS alatt készültek - a kornak megfelelő időben - és a kicsomagolás után szemetes, nem működő fájlokat találtam. Ezen nem is segített azonnal a floppy emulátor. Pedig sokat reméltem tőle. A félretett hajlékony lemezek nem formázhatók, rossz szektorosak, és már azt hittem, a letöltött képfájlok is ilyenről készültek. 

Ilyenkor mégis előbújik a kisördög, és a könyvtáram begyűjtött kötetei. Nem mind érintetlen, de a borzalmas stílusuk miatt az elején látszanak jegyzeteim, aztán semmi. Viszont Norton könyveimben - ő nem csak Commandert írt, hanem sok mást is, felbukkant, változott a lemezkezelés folyamatosan, és eztán már beugrott Kürti Sándor beszélgetésből, hogy az ő egyik francia munkája ilyen félretett lemezek adatainak helyreállítása volt. 

A CPQ szervergépet helyreállítottam, aztán elővettem a régebbi masináját is. Ennek pedig Rózsár Gábor jutubis videója volt a felbujtó. MFM merevlemezt akart 286-os géppel építeni. 

Nekem a 286-os gép nem volt nagy kunszt, de az MFM-es Compaq gép eddig nem hozott eredményt. Oda mindenképpen kell még egy lendület. Addig is a Win NT4 könyv, a w2000 prof könyv után belefúrtam a fejem a PC-DOS-t tárgyalóba. 

Mi a közös?

Az NT tud olyan hálózati protokollt, amivel a 3-a, az 5-ös, a 6-os DOS lemezeiről  fel tudom a fájlokat menteni az eredeti DOS verzióval indítva a mentőlemezt.

Erre volna más megoldási is: virtuális gépen, de az még nem akar mindent, amit én szeretnék. Ebben az idő nem számít, mert a fűnyírás és a fűnyíró szerszámok (kasza, motoros kasza és tologatós) fizikailag lefárasztanak. Ez afféle kiegyenlítő tevékenység, ne legyek egyoldalú. Ma újra a kaszanyél lesz soron.

Közben pedig lehet gondolkodni.