Ott rontottam el... valahol az elején

 Már sok évvel ez előtt kitaláltam, én is valami sajátot alkotok.A szakmai hézagaimat kipótolni a Rádiótechnika újságból kinéztem azokat a műszereket, amiket harminc éve építgettek az olvasók. Mert a javítás időnként nekem is járt némi építgetéssel, de zömében eredeti alkatrészeket kellett felkutatni, cserélni.

A terv nagy szabású volt. Úgy is mondhatnám, lötyögtem benne, mint a bevonuláskor kapott katonai zubbonyomban. Én voltam az utolsó, aki sorra kerültem a beöltöztetéskor.Azt kaptam, ami jutott.

Az műszerpark bővítése lett volna a lényeg. Lehetőleg bontott alkatrészekből. A mérőműszerek középpontja pedig a frekvenciamérőm, mert azt még az NSZK-ban vettem huszonévesen. Igaz, én építettem össze, mert úgy volt olcsóbb, de a beállítás jó volt. Anno a PAL rendszerű adás megjelent a műholdas közvetítésből a központi antennákon, és a 4,43MHz-et elég pontosan be kellett állítani. Más kérdés, hogy volt rá műszer nélküli módszer is. De egyéb módon is ellenőriztem. A világítós digitális asztali órán. Az 1Hz-et mérve 7 tizedes pontossággal állítottam be a fogrókondijával. A folyton késő orosz csodát eztán hónapokig nem kellett utánállítani. Ma az internet és a Ruhr vidéki  atomórához szinkronizáló órák korában nem nagy dolog. A hálózati 50Hz is pontos. Az ébresztős rádiók is jól járnak.

Szóval lelkesen összeraktam pár rezgéskeltő kapcsolást. Megpedertem az oszcillátor tekercseit, és a részegységek konzerves dobozba kerültek. A fém kapszulák árnyékolásnak kellettek.

Aztán jött a kínai lehetőség. Sokkal kisebb méretben, és eleve dobozoltan vettem sorra a kütyüket. Ma már ott tartok, hogy többet tudnak a műszereim, mint én, és loholok a könyveim között, mert nem szeretem, ha nálam okosabb a gép. Épp elegendő a számítógépekkel küzdeni folyamatosan. Mert hát a megszokott programok már nem mennek, az újak pedig másképp működnek, vagy a gépem kevés hozzá. Trabanttal akarok kamionra tervezett nyergesvontatmányt mozgatni. Nem lehetetlen, csak lassú, erőtlen.

Ekkor jön az álom, a természet figyelmeztetése. Itt az ideje folytatni a megkezdetteket is. Mert a frekvenciamérő most is megvan. A rezgéskeltők is félbehagyva, s a digitális megfelelők is az összehasonlításhoz. 

Érdekes, mert a legtöbb álom emberekkel kapcsolatos. Valamilyen összefüggésben van a napi élettel is. 

Nyáron már volt hasonló élményem, de az egyfajta erőszak volt. Az évek óta halogatott rádió visszaalakítás volt. 1970 karácsonyán apámnak volt egy kis méretű táskarádiója. Heilbronnban voltunk nála, és nagyon tetszett. Pár évvel később nagymamánál ott volt Miskolcon a konyhaasztalon. Akkor már középiskolás lehettem, vagy épp befejeztem. Nagymama megkért, hangoljam át az URH-t, mert akkor nem jöttek rajta a Kossuth, Petőfi, Harmadik műsor. (A Bartók rádió leánykori neve) Akkor áthangoltam, de tekercs cserével, és nem tartottam meg az eredetit. 

Ez a rádió még ma sincs kész, van ezer más teendő, de egy Videoton roncson már elkezdtem kísérletezni a tizenéve megépített, soha élesben ki nem próbált wobblerrel. Még a megjelenítőt, az EO213-as NDK-s szkópot is ezért javítottam meg. Mármint minden funkcióját visszaállítottam. Eddig csak az működött rajta, amire épp szükség volt. 

De mielőtt meghalok, azt kis Grundig táskarádiót szakszerűen akarom visszaállítani, illetve akkor még keskenyebb volt a CCIR URH sáv is. 104MHz-ig tartott, most pedig 108MHz a teteje. 

Még gondolkozom, mikor kaptam meg ezt az 'ereklyét', talán az is előkerül a homályból. Esetleg megálmodom. 

Hátha az, hogy elrontottam az 'játékomat', az építkezést, újra lendületet kap. 

Da capo al Fine. 

Az eleje a vége. Ez volt a Körhinta c. darab utasítása az első éves zongoravizsgámon. A múlt mindenfélére ad ma is tanácsot.

 

 

Há.... ború fegyverkezés

 Azon jár az agyam, letoltak minket amerókából, hogy keveset költünk fegyverekre. Még Németország is az USA védernyője alatt sütkérezett, pedig telt volna miből.

No, valamit az én kis agyvelőm is felfogott. Európa mindkét felét felszabadították, elfoglalták.. ki-ki a megfelelőt kiválaszthatja. A kétfelé vágott Németország két oldalán voltak fegyveres rendfenntartók, akik nem is engedhették meg az önálló fegyverfejlesztést.

Lemaradtunk? Ja.

Van hozzá emberanyag? Van hozzá koponya? Oktatás? Netalán létezik még önállóság?

Ebben a hálózatba kapcsolt világban nincs önállóság. Minden gondolat, amit valaki leír, billentyűz, vagy a kocsmahivatalban elmond, a világ minden szegletében hozzáférhető, és elemző programok gyűjtik, rendszerezik, csak egy probléma megoldó szaki kell, aki ügyesen igazodik el a hálón, és tudja, a svájci bicska melyik oldalát kell éppen nyitni.

Gondolta egy számítógépes programozó, aki a GPS rejtelmeit ismerve tanítja a repülő drónt pontos célzásra, hogy a legjobb ellenszer a sörétes puska a munkája ellen? Ez is hír volt, és nem mai, azaz biztos a sörét ellen is van már védelme ezeknek a röpszörnyeknek.

Nekem most éppen a hálózat ellen kell kitalálnom valamit. Olyan fegyvert, hogy ne nyúljak annyit a tabletem után. Kevesebbet kapcsoljam be a számítógépemet....

Csak hát van nekem egy szakmám, amit szerettem, és rábukkantam a rádiórestaurátorokra. Hipnotizáltak. Apró műszerkét vettem-kaptam, amivel a pontos beállítások is ellenőrizhetők. Ez a zsebrádió méretű kütyü pedig olyat tud, amit én nem tanultam meg annak idején, s most tágra nyílt szemekkel kergetem az orosz videókat, mert ők tudják kezelni. 

Most újra fegyverkezem. A tudásomon maradt hézagokba töltöm a puskaport. Mert ha jön a ború, az őszi esők, kell valami izgalmas tevékenység a bezártság ellen.

Amikor valakinek négy lába van

 Nehéz eldönteni, vajon biceg, vagy elzsibbadt, vagy mi van vele.

 

Most éppen Roziról van szó. Kullancs szezon van. Rengeteg vérszívót szedek ki belőle. Még szerencse, hogy imádja, amikor simogatom. Viszont tegnap este óta nem tetszik a mozgása. Bár fut is, meg ma kétszer húzott is, mert nem arra akart menni, amerre én, aztán megálltam, és a gyanusított jobb hátsóját külön megmasszíroztam, s ez ellen semmi kifogás nem volt, pedig fél méterre álltunk az állandóan ellenőrzendő villanyoszloptól. Később a bal hátsóját használta gyorsabban, mint a másikat. Aztán ott ráfogtam a nyomvályús terepre. Később gombaszedés alatt türelmesen leült minden lehajlásomkor. Visszaúton pedig a bal elsőt 'rágta'. Vagyis biztos a kiszedett valami betolakodót a 'szoknyájából'-

Itthon gombapucolás közben a nadrágomon is találtam kullancsot. Ilyenkor komolyabb átöltözés következik. De a gomba finom volt. Csak a friss vöröshagyma ríkatott meg, mert a kenyerem már elfogyott, és csak este szoktam bekeverni. Az éjszaka elég a kelesztésre. Nappal nem érdemes. Akkor kiszárad a felülete. A kovászon hamarabb látom leghamarabb, mikor lesz jó a kenyértészta.

Ma beültettük anyu sírját borostyánnal. Nufi rendelte virágkereskedésből. Még mindig nehezen viselem a temetőjárást. Pedig holnaptól naponta megyek locsolni. Lehet, hogy a napi rutin feloldja a feszültséget. Kifejezetten undok voltam Nufival, amikor megjegyezte, hogy nem jó. Mélyebbre, meg balra, mert nem középen van, meg hogy még két kannával hozzak rá vizet. 

Ebédért menve Réka a kezembe nyomott egy vízforralót. Mondta, melyik nénié, de meg sem hallottam. Ebéd után megnéztem, és jól sejtettem. Az alkatrész hozzá, plusz a szállítási költség többe kerül, mint egy új. A talpában lévő termosztát borzalmasan primitív megoldású. ráhajtott réz fülek viszik a kilowatt teljesítményhez tartozó áramot. Ahol találkozott a ráhajtás, megnőtt az ellenállás, felfűtötte az érintkezőt, ettől megolvadt a műanyag talp, és elfordult a rézlap. Nem ért össze az összetartozó érintkező. Hát most én összeforrasztottam a ráhajtott fület, és visszahajtogattam helyére az érintkezőt. A talp hőre lágyuló műanyagból van, akkor forrasz nem kaphat akkora hőt, amitől megolvad a forrasztóón. Alatta van a hőkapcsoló rész. Nem is egy, mert a két kivezetésen egyaránt van védelem. Nekem működik.

Holnap még lesz két-három próba, délben visszaadom.

 

Előítélet

 A nyúlfarknyi történetem hosszabb utóéletű, mint maga a történés.

Ma ebédfőzés előtt derült ki, kevés a zsír itthon. Felkaptam a biciklire, mert a bolt még nyitva van. A házunk előtt egy autó hangja fogadott, nem lőttem ki a tuják mögül, én lettem volna a gyengébb.

Nyitott ablakú autóban két fiatal ült. Megállt a házunk előtt, s kinyitotta az ajtaját. Bár köszönni elfelejtett, azért megkérdeztem, segíthetek-e. Nem tót rendszáma volt, mégis úgy tűnt, bonyolult kérdést tettem fel. Nufi szerint a telefonját bámulta az ölében. Nekem vezetés közben nem jut ilyesmi eszembe. 

 - 31.

Felfogtam, hogy ez házszám akar lenni. Inkább rákérdeztem, kit keres.

 - Bigus...

Mondom: Két házzal korábban. A biztonság kedvéért odagurultam, és rámutattam a házra. Az autóval kihátráltak tőlünk, megálltak a ház előtt, és dudáltak. Én még visszamentem szólni Nufinak, ne zárja a kaput, nem viszek kulcsot. 

Már sejtettem, hogy hiába szólnék, csengő van a kapu oldalán. Azzal szoktak jelezni. Elhaladtam mellettük a bolt felé, és a két utazó is tovább állt. 

Biztos voltam benne, hogy a köszönöm szó nem fog elhangozni.

Tudom, előítéletes vagyok.   

Augusztusi ősz

Reggel van. Nufi vizsgájára készül. Grafikus lesz, talán már a vonaton ül Budapest felé. Odakint a kutyánk ugat, és előttem a bögrében kamilla tea gőzölög.

Sokáig nem volt kedvem írni. Valójában semmihez nem volt kedvem, még amit szeretek, az is nyögve, akaraterővel indult, és mindent észrevettem magamon, amit korábban nem. Néger törzsről maradt meg a fejemben a mondat, ha egy testrészt megneveznek, azt jelenti, hogy fáj. Ezt ellen tiltakozott az agyam, de "Ne gondolj a fehér elefántra, és akkor sikerül aranyat csinálni". Tehát a fehér elefánt még a vécépapíron is felsejlett.

Akkor hát induljon a mandula. A gerincem miatt fontos tornámat kezdtem hosszabbítani, bővíteni mindenféle mozdulattal, és cikázva a témák között olvasni a könyvtáramból a mindig félretett könyveket. Bár ez már tavaly, a DOS, Windows könyvekkel indult, meg orosz írókkal. Nufival Jókait olvastunk, Karinthy Ferencet, most Herczeg Ferenc van Mézga Aladár különös kalandjaival párhuzamban. Ez utóbbi rojtosra olvasott könyvem, a hátlapját nem is találom, gyermekkoromból állandó, és felszínen tartott könyv. Kellettek a poénjai a mindennapokhoz, akár Rejtő Jenő mély emberismerete.

Anyu persze itt van most is. Elég csak Rozival átmenni a 22-be. Ott leemelem a napozó ágyat a diófa alá, végigdűlök rajta és simogatom, feladja a tappancsát, nem mozdul mellőlem félóra hosszat. Konganak a szavak, az utolsó idők párbeszédei. 

"- Jó reggelt!

- Itt vagyok.

- Én meg nem ott.

- Vettem észre."

.....

Aztán amikor már a kórházban hívtam. 

" - Nem bírtam tovább, megnyomtam a gombot."

Ez a gondos órát jelentette. Jöhetett a mentő, és vihette. Minden bekészítve hónapok óta sportszatyorba.

A névnapján jó kedve volt. Reggel telefonban mondta, hogy már nem kérte fájdalomcsillapítót sem. Éjfél után pedig csörgött a telefon, hogy már nem él.

A tetőn ott van a cégnél leselejtezett Precisa 3400-as irodai számológépe. Az övé is, meg egy másik (ami Gizié volt, nem működik). Az anyué hibázik. Ki kellene mosni benzinnel a nyomdáját, mint régen, és beolajozgatni. Ott a fejemben, mert a múlt és kézen fogva jár a jelennel. 

A gyümölcsszedéstől nem veheti el az időt. Reggelit készítenem kell. Ebédért menni kell, bevásárolni szintén. A háború hírei sem hagynak hidegen, de vannak még ki nem élt részei a múltamnak. 

Ez így bonyolult, inkább mondok példát.

A szakmám elektroműszerész, és maradtak fehér foltok. A régi rádiók mindenféle tekercsekkel és állítható kondenzátorokkal pontosíthatók. Amikor a Villkész munkaasztala mellett hibákat kerestem, ezeket nem kellett, de nem is lehetett ellenőrizni. Műszer, idő sem volt hozzá. Most pedig a számítástechnika korszakában elérhetővé vált nekem is. Itt vannak köröttem ezek a kütyük. Drótok, és Mézga Aladár-féle lehetőség, hogy 'esernyőből legyen antenna'. Hogy zsemlekibelező készüléket készíthetek kávédarálóból.  

Ezen kívül ott a telefonmánia. Ebből nekem a táblagép lett. Mindenre (is) jó. Önti a híreket, regények, kapcsolási rajzok, levelezés, cset, az okos órám lekérdezése. Akaraterő kell, hogy csökkentsem az üzemidejét. Sokat rontott a szememen is. Az olvasószemüveget pedig gyűlölöm. Becsillan, akárhogy takarítom, ha másfelé fordulok, homály... Amíg süt a nap, nem is használom. Egy kontrasztaránytól le tudom tenni. A fényképezőgéptől megtanultam, hogy a mélységélesség a pupilla összehúzódásával javul. 

Közben felhívtam Nufit. A vonaton is tanul. Szórja a megtanult nyomdatechnikai ismereteket, és fél, hogy nem érti pontosan a lézernyomtató működését. Ha pedig a szelénhengerről és a koronaszálakról mesélnék, akkor csak belezavarodna. Ráadásul már én is elfelejtettem hozzá a szavakat. Más nyelvet használ minden szakma. Ezt még a mesterséges intelligenciánál is tapasztalom. A DeepSeeket használom. Kérdezgetem, mint óvodás az anyját-apját. Aztán ha angol nyelvterületről fordított szakszót használ, fel kell fedeznem, mire hogyan érti. A mi időnkben még a német szakirodalommal volt szinkronban a magyar. A jutubis videókban is VHF-nek fordítják az UKW-t. Pedig magyarul tükörfordítás URH,  az ultra rövid hullám. Nem a nagyon nagy frekvencia rövidítését használjuk. Na meg puffogok a régen megszokott képcső helyett a mai fiatalok CRT-t mondanak. Az angol rövidítés kimondva hosszabb is, mint a magyar. A régit bárki, egy nagymami is megérti.

Elfogyott a kamillám. Tegnap kiegyengettem egy forgókondenzátort, visszaforrasztom, s megnézem, mit muzsikál vele a VEF206 rádióm.

Az önzésről

 Temetés

Itt vagyok megint a lélekgyógyászom előtt. Újra írnom kell. Ki kell kínoznom magamból a tegnapot.

Egy felnőttek között magára hagyott kisgyermek sírt-zokogott a 61 éves testben. Mint amikor egy éves lehettem, kórházban hagyott anyu, de aztán értem jött. Aztán elment az apám, s ő már nem tért hozzánk haza. Majd dédnagymama, nagyapa, és ki előttem jártak. Akik miatt én vagyok. Most pedig az anyukám fényképe állt egy fadoboz előtt. Emberek voltak köröttem, akik ismertek, de nem akartam őket látni. Csak a dobozt nézni. Csak a fekete terítőt, és inkább nem hallani, amit Péter mond. Péter most fekete munkaruhájában pap volt. Anyu kérte két éve, hogy ő búcsúztassa.

Próbáltam megfeszíteni izmaim. Lassan, mélyeket lélegezni, de a torkom nem engedett. Fáztam. A fekete kabátom gallérját húzogattam a nyakam köré. Tudtam, hogy nincs önuralmam. Csak teltek a papírzsebkendők. Fel kellett állni. Először még ülve maradtam. Másodszor Nufi felállított. Péter beszélt, idézett a kurta életrajzból, amit írtam anyuról. Az énekkar is énekelt. Kriszti és Bella hangját külön felismertem. Miről szólt? Nem jutott el az agyamig. A zenében a szöveg a legkevésbé sem fontos nekem.

Aztán már indultam volna a felnyitott sírhoz, de Nufi visszafogott. Előbb a doboz. Ballagtam a doboz mögött, és nem vettem le róla a szemem. Nem akartam látni az embereket. Csak a dobozt. A dobozt kivették a tálcából, és egy négyszögletes terítővel a sírba eresztette egy férfi. Aztán lapátolt, betakarta földdel. Most nyújtotta jobbját Péter, aztán Kriszti és rokonok és ismerősök. A végén pedig Katica. Unokatestvérem, kit legalább 30 éve nem láttam, és én ott zokogtam a vállán, és már mindegy volt, ki mit gondol. Bömbölt a kisgyerek, akit magára hagyott az anyja a felnőttek között.

Fekete karácsony

 

Karácsony.

Egy nehéz életút zárult ma hajnalban.

Anyukám még a háború idején, 1943-ban született Diósgyőrben. Nagymama gyalog tolta Komjátiba babakocsin két nap alatt. Szendrőben aludtak meg rokonoknál. Nagyapa két év múlva meghalt. Nagymama visszatért Miskolcra, és újból férjhez ment. Anyu mostoha apa mellett nőtt fel, de legalább békeidőben. 19 évesen ment férjhez. Apám és ő is iszákos családból menekültek egymáshoz a mai ésszel fel nem fogható körülmények közé. Egy évre rá megszülettem. Apám zenész volt. 1968-ban magunkra hagyott. Anyu egyedül nevelt 16 éves koromig. Akkor lépett új házasságra Laci bácsival. Sajnos az alkohol ezt a házasságot is tönkre tette. Ötven éves koráig Laci bácsit több elvonó után juttatta szociális otthonba, de ott is tovább gondoskodott róla. Róla is. Eztán lett jobb az élete, mert végre Laci bácsi végleg letette a poharat, és mint élettárs visszatérhetett az otthonukba. Húsz éve pedig, hogy én is megtaláltam a páromat, boldognak is láthattam. Az idő viszont fölötte is elszállt. Négy éve halt meg Laci bácsi, és az egyedüllét nem tett jót anyunak. Egy hete került kórházba.

Hajnalban hívott egy orvos, hogy már nem tér haza.

2024 December 26