Úton

Szabadság.
Nufi az öccsére bízta az óriásbébinket, és szabadságot kapott. Laci a bébiszitter a héten, és vigyáz a házra.
Ő illeszti a helyére az ablakpárkányt. Csak flexet, meg szerszámot kellett hagynom hozzá.
Az autó tetőcsomagtartójára sikerült felpakolni még pár pozdorjalapot is. Elhoztam. Polc volt a másik szobában, de bepenészedett a fal miatta, és inkább lebontottam. Majd kitalálok valamit a helyére.
Ezek a lapok pedig Komjátiban fognak tovább szolgálni. Itt mondjuk kell merevítés, mert nem fogja az ágytámla, a fal meg a szekrény oldala.
Az út elején vitorlát játszott a tetőcsomagtartón, ezért 80km/h utazósebességet választottam. A Forma 1 miatt dugig volt az M3-as. Később mögöttünk megállapodott egy kamion kíséretnek Emődig biztos, de lehet, hogy Nyékládházáig.
Borsodban volt már eső is. Egy éjszakát kinn ázott a cucc a ház mellett. Laci bácsi megjegyezte, hogy éjjel le fogják lopni róla a csöveket.. Én meg kijavítottam, hogy antenna, de nem fogják. Tegnap pedig elvittük Komjátiba az odaszánt kellékeimmel.
Vasárnap jó időt fogtunk ki. Nem rekkenő hőséget, de elvoltunk az udvaron is.
Esténként a két testvér hosszan beszélt telefonon. Nufi bővítette a Béla használati utasítását. Persze most még a viráglocsoláson kívül megkapta Laci gondozni az egércsaládot is. Illetve a két lányt elhoztam. Ők maradnak itt velem. Együtt építjük újjá a parasztházunk tornácának első oszlopát. Meg még lesz mit csinálnom. Ha jó lesz az oszlop, még a bejárati kapu melletivel is van teendő.
Házi egér meg van most is. Lesz harc. Csak még a csapda és az egérfogó is elbújt. Anyuéknak nem kell, mert ők nem láttak egeret a házban.
Én mutattam Nufinak, hogy akkorát láttam, mint a serdülő mongol futóink.
Pár perc múlva ő is látta, amint kúszott fel a fürdőszoba ajtófélfáján, akár a mókus.
A Ferinek szánt mágneseket persze csak sikerült otthon hagyni, de leltem itt Miskolcon is donor hangszórót. Sakkozni fogok, melyiket verjem szét, mert ezek nem rosszak.
Nufit anyukám kacsának nézte, és tömi a kaját szegénybe. Igazi tor-túra. Persze van benne valami élvezet is.
Meglátogattuk Gézát, aki épp egy ablakfestés után porszívózott a lakásban. Csak a harmadik csengetést hallotta meg. Nem baj én kitartó vagyok. Megvártam, hogy ajtót nyisson.
Ma a Laci bácsi gépéről másztam ki az internetre elolvasni Attila blogbejegyzését, meg Mjózsiét. Gondoltam elkezdem a napi élményfeldolgozást, hogy mikor kiremetézem magam a Táncsics utcára, már bemelegített ujjakkal verjem újra a billentyűket.
Közben azért mosolygok Attila ötletén, hogy 10 évre kellene neki inas. Szerintem annyira elfelejtette már a serdülő korát, hogy megint elő kellene venni a katonaleveleit.
Egy kölyök mindent jobban tud az apjánál-anyjánál. Ő sok tanártól kap naprakész észt, és az apja-anyja, főnöke elmaradott fickó. De majd a mi nemzedékünk... Majd én...
Én sem mennék már más mocskát sepregetni, meg az utolsó munkahelyemen is találtam még nálam is rendetlenebb főnököt, akinél fel sem fogtam, hogy nekem az lenne a feladatom, hogy lapátoljam állandóan az utána maradó kupit, meg javítsak, és rendszerezzem a ki tudja, mijeit.
Nekem, ha egy dobozban a fejem fölött vannak a naponta használatos doksik, az már rend.
Hogy ő mit képzelt el, arról nincs fogalmam. (de tényleg)
Állandóan azt akarta, mondjam, hogy hogyan javítok. de hát okosabb ő nálam, hogy felülbírálja a stílusomat?
Csak egy példa, hogy a(z autó)kerékkiegyensúlyozó működéséről mesélt, és én értelmeztem a működését. Nekem a video magnó fejmotorjának a működésére hajazott a motorvezérlés. A vizsgáztató vallatásban elmondtam, hogy a fordulstszámról egy frekvenciagenerátor[fg], a fázisról egy fázisgenerátor[pg] tájékoztat. Az egyik egy szinuszjelet ad, a másik egy púpot minden fordulatkor.
Ebből ő a frekvenciagenerátort nem értette, mert a kerékkiegyensúlyozónál (szerinte) nincs szükség állandó, vagy szabályozott sebességre. Elég, ha a fázisjeladóhoz képest ütő tengelyről kap egy jelet az elektronika, és abból számolja ki a célszámítógép, hová kell tenni az ólomsúlyokat, és az mekkora legyen.
Rajzot persze nem láttam, de az biztosan vállalati titok volt.
Érezhető volt, hogy nem buta ember, az is, hogy nem akar engem sem hülyének nézni, de félti is a birodalmát tőlem.
Benne is volt valami atyafrász biztosan.
Tudom, hogy igazi birodalmat teremtett, mely őt eltartja. Azt is, hogy az a biztos, hogy semmi sem biztos. Azt pedig zsigereimben utasítottam el, hogy ő azt érezhesse, hogy kiismert.
Eddig is úgy éltem, hogy a rámbízott feladatot megoldottam. Ha gyorsan, az az én hasznom, ha lassan, akkor az én károm. Az összkép egy elfogadható sebesség volt.
Tegnap Géza feltette a kérdést, hogy mit kezenék egy munkahelyen ennyi idő után?
Ugyanazt, mint eddig. A betanulás fogszorítva, aztán monotonia. Később élvezet, és amikor már hátradőlnék, hogy jó, akkor kirúgnak.
Hogy lesz-e valakinek valaha ilyen bulldog tipusú munkaerőre szüksége, akinek a fejét kell levágni a problémáról, ha eredmény előtt akarja eltávolítani, fogalmam sincs.
Addig is rádiótechnika tanfolyamoat rendeztem magamnak. Újra magolom a h és y paramétereket, meg értelmezem a balanszmodulátort... holott már a csupasz tranzisztor is nyugdíjba vonul. A tekercsek is műgyantával lefedett, festett egyenlakatrészek, mint az ellenállások.
Atya?
Frász!
Inkább az tóbbi. Anyit igérgette anyu kölyökkoromban a pofon szinonimájaként, hogy ma már nem is ér meglepetésként.