2011. július 22., péntek

Érdekes, hogy mennyire nem tudok verset írni





Fény-játék

Gyapjas levélszáron legurult a harmat
Csillogó nyomában szivárványok laknak
Csak közel hajolva láthatod meg őket
Hajnalok hajnalán, vagy záporesőben

Gyapjas levélszáron megmarad a porszem.
A szürkéből sár lesz. Most sárga, ez pollen.
Látod, vagy csak érzed? Tüsszents csak nyugodtan!
Nekem is csavarta, de már megnyugodtam.

Gyapjas levélszáron száradnak a szőrök
Már a harmat kevés, én is mellédőlök.
Még egyszer a napot rajt keresztül nézem.
Tőled meg a sarlót holnap visszakérem.

2010 május 17

Tehát nem épp mostani. Nem áll rá az agyam.
Gyötröm a tekercselő gépet. Sokadik átépítés után megszűnt végre az a rezonancia, amitől eddig már pokolba kívántam a szerkezetet. Nem merem leírni, hogy holnap kap egy szálvezetőt, és használni akarom. Annyiszor kimondtam már, és mindig jött újabb gikszer.
Ma szereztem egy rossz pontot is magamnak. Két ember kért meg valamire, és mindkettővel késtem. Ráadásul benne volt két rossz döntésem is.
Szigetszentmiklósra kellett kivinnem egy kislányt időre, és visszahozni fél egy után.
Tegnap este még SMS, hogy nem felejtsem el.
Reggel hívott a mami, hogy korábban menjünk, mert feltúrták az utat, és lassabb lesz a közlekedés.
Tegnap este Miklós is telefonált, hogy irány Kecskemét.
Mondom csak dében, azaz egy után.
Az neki nem jó, de beszél az üzlettársával, és ha mégis,  visszaszól fél kilencig.
Telefon nem volt reggel, inkább én hívtam. Na, mi van? Mert akkor nem Nufiaval vásárolok be, hanem a kislányt beadom a megbeszélt helyen, és elmegyek bevásárolni. Hazaviszem a kislányt, utána mehetünk.
OK, de még visszahív.
Vissza is hívott, de azzal, hogy mehetünk.
Mondom egy után.
Nem, hanem most.
Hívom az anyukát, hogy kb 2-re érek vissza Szigetszentmiklósra.
Bár nem tetszett neki, de ráállt.

Először felöppentem Miklósért. Utána vissza a kislányért, majd az M0 lehajtója után jókora sor mellett araszoltunk be a kultúrházig.
Mondom, majd nem erre jövök vissza. Inkább a szigeten Tököl felé, és Ráckevén visszajövünk.
Csakhogy onnét nincs az M5 felé út.
 Ráadásul még el is tévedtem kicsit, mert a Dunaparton mentem lefelé, és már a világ másik végén voltam. Miklós is egyre türelmetlenebb lett. Bár nem mutatta.
Aztán megkérdeztem, hogy jutok ki a főútra, és ahelyett, hogy mentem volna délnek, visszafordultam az M0 felé.
Bődületes késés. Háromnegyed kettőkor indultunk vissza, de már csörgött a telefon, hogy hol járok. (mami)
Mondom, hogy Kecskemét közepén, de már hazafelé.
Akkor még visszahív, mert lehet, hogy megoldja a kislány hazaszállítását.
Ha már akkor olyan okos lettem volna, mint utólag, akkor Halászteleknél kb 5km kerülővel megúsztam volna a sorbanállást, és időben lefutott volna minden program. Illetve még visszaérhettem volna 14h-ig.
Ennek ellenére az M0-son felhívtam a mamát, hogy áll a sor a szembesávban, és ha szívesen beugrom a kicsiért.
NEM.
Mondom, ennek a sornak a vége szerintem Tétényben van, de döntsön, mert itt vagyok a lehajtó előtt, és ha elhagyom, visszafordulva nekem sincs esélyem.
NEM.
Jó.
Hazavittem Miklóst. Közben több zápor gyönyörű tisztára mosta a kocsit.
Nufival megebédeltünk a Camponában, és irány az Aldi bevásárolni.
Erősen undok lehettem, de még nem eresztett le bennem a feszültség. Zsörtölődtem mindenen, és az Aldiban kivel futok össze?
Hát az anyuci a kisebb fiával. Persze megfelelő távolságban, s amíg rá nem köszöntem, nem is nézett rám.
Zavart láttam rajta, de nem kerültem ki. Nufi szokta mondani, hogy konfliktuskerülő vagyok, hát most elébe mentem a beszélgetésnek.
Az anyuka szerint hamar átjutott a bébiszitter, akit megkért. Bennem felmerült, hogy füllent, de mindegy. Ezen már nem múlik semmi. Csak a keserű szájíz.
Büntetésnek vettem egy mascarpone-s jégkrémet, és NESZE NEKED PALEO! felkiáltással felfaltam.
Este pedig - amikor Nufi tanított, kióvakodtam a bicajjal mozogni egy kicsit.
Láttam egy összetört rádiót a múltkor egy helyen, és Ferinek vinni akarok Komjátiba hangszórómágnest a Kombájnhoz.
(A biciklikomputer, amit felszereltünk, mágnestő tudja, mennyivel megy, de a kerékre szerelve nem jó, mert túl lassan fordul meg, és addig nem vár a kerékpárcomputer. 4 sec után lekapcsol. A tengely 4x annyit forog, mert az áttétel a kerékdobban van.
Csak hát ki alul van, közel a földhöz, s a felragasztott másgnest a tengelyéről meg leverik a  növények.)
Most azt találtam ki, csináltasson két tárcsát egy esztergányossal, és azok közé szorítva szereljük fel a tengelyre, és akkor nem veri le az aljnövényzet.
No, ahhoz hoztam most másnesnek valót, bár nem rádióból, hanem a Dunapartra kidobott tévédobozból rugdostam ki. (Csavarhúzót nem vittem).

3 megjegyzés:

  1. meg kell kerüljem a fél velágot, hogy hozzászóljak én is. Explorerben tudok hozzád férni. Mindegy. Máskor vigyél csavarhúzót.
    Tudod hogy lehet lekoptatni valakit? Ha kölcsön adsz neki. Utálni fog és messze elkerül. Nálam bevált. Mindenki utál és messze elkerül. Vajon én is így tegyek a hitelezőimmel? Pedig ők is utálnak engem.

    VálaszTörlés
  2. Aki dolgozik, annak más szervezi az életét. Ha ő szervezi magának, nem dolgozik.
    Én legalábbis így működöm.
    A sokfelé figyelem rengeteg hibát hoz ki belőlem.
    Lekoptatni az embereket pedig nem jó, mert már így is remete életet élünk Nufival... meg az egerekkel.
    A tegnapi írás inkább arról szólt, hogy kieresztettem a fáradt gőzt, és hogy Te dalszöveget írsz, én meg mostanában semmit. Biztos az írígység kandikált elő, csak le kellett írnom, hogy visszaolvasva megértsem magam.

    VálaszTörlés
  3. Tudod hogy "született" meg az az úgynevezett dalszöveg? Leírom. Éjjel nem tudtam elaludni, forogtak az agytekervényeim, hogy ha se bérlő, se komoly munka, mi is lesz velünk? Közben néztem egy valami angol koncertet, elég jó zenét játszottak, csendesen, eredeti hangszerekkel, még hawai gitár is volt. A szövegnek a felét értettem. Az volt az érzésem, hogy aki írta a nótát, mintha a blogjából olvasott volna fel. Gondoltam kipróbálom. Vettem az egyik írásomat, a "két szék közt a pad alatt" és egyszerűen kivágtam azokat a részeket, amikre úgy éreztem, hogy nem menők. Egy kicsit még átrendeztem, ahogy a fülemnek jobban esett, oszt kész. Röhögtem egy jót. A lényeg, hogy megjelent Fritz, akivel valamikor bandát akartunk alapítani. Aztán elmaradt. Jól esett, mert kiderült, hogy régóta a háttérből olvas. Az ilyesmi jól esik az embernek.
    Hozzám csak azért jöttek emberek, mert kellett nekik valami. Nem azért, hogy kibeszéljük magunkból a világ dolgait. Őszintén, megúntam, és kifogytam mindenből. Látod, ezt a Gigit közel húsz éve pátyoltam, támogattam, amikor felhív azért hív, hogy siránkozzon, nem azért, hogy vajon azokat az adósságokat, amiket érte is csináltam, hogyan fizetem? Inkább akkor vállalom a remeteséget. De ha nem is vállalnám, a dévai magyar közösség nem vállal be, mert annak vagyok az esküdt ellensége, aki viszi a pálmát köztük. S akkor minek erőlködjem? Csak a fiamnak lesz nehéz, mert ugyanazokat a viselkedéseket fedezem fel az osztálytársaiban, amiket én is átéltem az akkori kolozsvári Brassai Sámuel liceumban, mivel szüleim nem irodában dolgoztak, mert én azt mondtam per heccből, hogy nem irodában dolgoznak, kinéztek maguk közűl. Legtöbb gyermeknek a szülei párttagok voltak és jómóduak.
    Azt mondták a fiamnak, hogy nincs is rozsdásabb kocsi a világon, mint a miénk, és kint lakunk a világ végén a csirkék közt. Látom a fiamon, hogy megértette a lényeget, mert a régi barátai már nem annyira barátai. A sok magoló újgazdag. Minden versenyen részt vesznek és ha nem nyernek, össze vannak esve. Hisztériáznak a győzelemért. Ennyire balfasz népet ritkán láthat az ember. Mindegy. Túléljük. Nem adnám a csirkefarmot egyik lakásáért, vagyonáért sem. legalább a fiam nem kényszerül Markó Béla verseket szavalni.

    VálaszTörlés