2011. július 23., szombat

Végre

... elkészült az első tekercs.
Ma négyszer építettem át, és még most sem jó, de már lehet vele kereszttekercset alkotni.
Persze elmagyaráztam Nufinak, hogy a vasból készült szálvezetőt műanyagra kell cserélni, mert megnyúzza a zománcot a vezetéken, s ő sűrűn bólogatott is, mint akit majdnem érdekel.
Aztán estére beugrott a nagy ötlet.
Egy rádió hangolóegységét nézegettem. Ez sem mai darab. Variométeres hangolású. Azaz egy tekercsben húzogat két madzag egy alumíniumhengert. Azzal keresi az állomást.
Ez a henger pedig hozta a gőzmozdony képét, ahol a körmozgássá a dugattyú ide-oda ugrálását egy tengely alakítja.
Sihu!
Hát ezt kell megfordítanom!
A tekerővel egy tárcsát kell megforgatni, és arra a rudat. Nekem megteszi egy vaslemez is. Még egy csukló a szálvezetőhöz, és huzigálhatja a tekercstest fölött a madzagot.
A tárcsára fúrt lyukakkal pedig lehet a szélességet szabályozni. Kell a francnak a dörzsmeghajtás!
Ezt még fából is kiesztergálom, és akkora tányért, amekkorát akarok. (Valószínűleg műanyag lesz.)
Holnap pedig Béla mosógépével kell kezdenem a napot. Pedig ma akartam megnézni, mi csöpög. Csak az eső miatt Nufi nem vitte ki az apját sétálni dél előtt, és délután meg teljesen belemerültem a fűrészelés-fúrás küzdelmeibe.
Ezen a képen még a nyeklő-nyakló verzió látható. Azóta úgy megvasaltam, mint egy szökni akaró rabot a középkorban. Csak még nincs kép.
A számláló is a lehető legegyszerűbb szerkezet. Egy bakelit korongot vágtam, és átfűztem rajta rézvezetéket. Ha az érintkezőhöz ér, akkor meghúz a számlálóban a relé, és lép egyet.
Maga a szerkezet is dunaparti szemét. Nullázni nem lehet. Fel kell írni, hogy hol áll, és a többi már logikus.
Először még kétérintkezőset akartam, meg oldalról nyúlt be a tárcsához, de ott akadt, és eltolta tengelyirányban. Erre fogtam, és kihúztam a lyukból a vezetéket, felkanyarítottam a tárcsa élére, mert így nem olyan kényes.
A 9V-os zsebtelep másik sarkát pedig kikötöttem a vasra.
Aztán mégis tápegységről üzemeltetem.
Ennek pedig az az oka, hogy elfogyott a zsebrádiókban-telefonokban alkalmazott csatlakozó, és rossz elem meg volt. Több is.
Még valami.
Végre egy igazi balkezes szerszám.
Nem tudom, valakinek feltűnt-e. :-)

4 megjegyzés:

  1. Most meg én voltam eltűnve, bő két hétre. Tudom nem hiányoztam, de itt vagyok. Pont azért! :)
    Hogy micsoda képeim vannak! Csak még pár napig elpiszmogok velük. Van bő 1200. Azután jönnek a képes beszámolók. Voltam Budapesten pár napot, de nem ugrottam be, mert nem tudtam "Kékest" szerezni. :)

    VálaszTörlés
  2. Az élet hosszú. Megvárom a Kékest. Addig nem halok mekk.

    VálaszTörlés
  3. Azért ne csak amiatt ne. :)
    Az élet szép és marad is, hogy hosszú-e? Elválik a végén.

    VálaszTörlés
  4. Érdekes. Egyszer kapok egy csillagot, célt az életem egére, és azonnal le is veri, aki kigyújtotta.
    Én a Kékes fényre vágyom ezentúl, ha kapok, ha nem. Eltölt a borzadály, ha a csúfos sikertelen életút végén Kékes nélkül kell örök álomra hunyni a szemem.
    Ezt Te sem akarhatod.
    Képzeld el szegény rókát, akit a Kis Herceg csak viccből szelídít, és aztán úgy ott hagyja, mint Bóbita szegény malacát szárnyak nélkül, csók nélkül.
    Nem vagy Te Weöres!

    VálaszTörlés