Már sok évvel ez előtt kitaláltam, én is valami sajátot alkotok.A szakmai hézagaimat kipótolni a Rádiótechnika újságból kinéztem azokat a műszereket, amiket harminc éve építgettek az olvasók. Mert a javítás időnként nekem is járt némi építgetéssel, de zömében eredeti alkatrészeket kellett felkutatni, cserélni.
A terv nagy szabású volt. Úgy is mondhatnám, lötyögtem benne, mint a bevonuláskor kapott katonai zubbonyomban. Én voltam az utolsó, aki sorra kerültem a beöltöztetéskor.Azt kaptam, ami jutott.
Az műszerpark bővítése lett volna a lényeg. Lehetőleg bontott alkatrészekből. A mérőműszerek középpontja pedig a frekvenciamérőm, mert azt még az NSZK-ban vettem huszonévesen. Igaz, én építettem össze, mert úgy volt olcsóbb, de a beállítás jó volt. Anno a PAL rendszerű adás megjelent a műholdas közvetítésből a központi antennákon, és a 4,43MHz-et elég pontosan be kellett állítani. Más kérdés, hogy volt rá műszer nélküli módszer is. De egyéb módon is ellenőriztem. A világítós digitális asztali órán. Az 1Hz-et mérve 7 tizedes pontossággal állítottam be a fogrókondijával. A folyton késő orosz csodát eztán hónapokig nem kellett utánállítani. Ma az internet és a Ruhr vidéki atomórához szinkronizáló órák korában nem nagy dolog. A hálózati 50Hz is pontos. Az ébresztős rádiók is jól járnak.
Szóval lelkesen összeraktam pár rezgéskeltő kapcsolást. Megpedertem az oszcillátor tekercseit, és a részegységek konzerves dobozba kerültek. A fém kapszulák árnyékolásnak kellettek.
Aztán jött a kínai lehetőség. Sokkal kisebb méretben, és eleve dobozoltan vettem sorra a kütyüket. Ma már ott tartok, hogy többet tudnak a műszereim, mint én, és loholok a könyveim között, mert nem szeretem, ha nálam okosabb a gép. Épp elegendő a számítógépekkel küzdeni folyamatosan. Mert hát a megszokott programok már nem mennek, az újak pedig másképp működnek, vagy a gépem kevés hozzá. Trabanttal akarok kamionra tervezett nyergesvontatmányt mozgatni. Nem lehetetlen, csak lassú, erőtlen.
Ekkor jön az álom, a természet figyelmeztetése. Itt az ideje folytatni a megkezdetteket is. Mert a frekvenciamérő most is megvan. A rezgéskeltők is félbehagyva, s a digitális megfelelők is az összehasonlításhoz.
Érdekes, mert a legtöbb álom emberekkel kapcsolatos. Valamilyen összefüggésben van a napi élettel is.
Nyáron már volt hasonló élményem, de az egyfajta erőszak volt. Az évek óta halogatott rádió visszaalakítás volt. 1970 karácsonyán apámnak volt egy kis méretű táskarádiója. Heilbronnban voltunk nála, és nagyon tetszett. Pár évvel később nagymamánál ott volt Miskolcon a konyhaasztalon. Akkor már középiskolás lehettem, vagy épp befejeztem. Nagymama megkért, hangoljam át az URH-t, mert akkor nem jöttek rajta a Kossuth, Petőfi, Harmadik műsor. (A Bartók rádió leánykori neve) Akkor áthangoltam, de tekercs cserével, és nem tartottam meg az eredetit.
Ez a rádió még ma sincs kész, van ezer más teendő, de egy Videoton roncson már elkezdtem kísérletezni a tizenéve megépített, soha élesben ki nem próbált wobblerrel. Még a megjelenítőt, az EO213-as NDK-s szkópot is ezért javítottam meg. Mármint minden funkcióját visszaállítottam. Eddig csak az működött rajta, amire épp szükség volt.
De mielőtt meghalok, azt kis Grundig táskarádiót szakszerűen akarom visszaállítani, illetve akkor még keskenyebb volt a CCIR URH sáv is. 104MHz-ig tartott, most pedig 108MHz a teteje.
Még gondolkozom, mikor kaptam meg ezt az 'ereklyét', talán az is előkerül a homályból. Esetleg megálmodom.
Hátha az, hogy elrontottam az 'játékomat', az építkezést, újra lendületet kap.
Da capo al Fine.
Az eleje a vége. Ez volt a Körhinta c. darab utasítása az első éves zongoravizsgámon. A múlt mindenfélére ad ma is tanácsot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése