Ez a bácsi egy csoda

Végre

Napokig ültem az EMG szkópom mellett, és kerestem a hibáját. Amikor az egyik megvolt, jött egy másik, még rosszabb. A rajz pedig nem a németesen túldokumentált fajta. Feltételezi, hogy ért hozzá, aki javítani akarja a készüléket.
Éjjel fél egykor jutottam zöldágra.

Érdekes, hogy huszonévesen is ez az időpont volt a nehezen megszült megoldások ideje. Aztán már nincs erő összeszerelni, csak egy megnyugvás. Egy nagy sóhaj, és bezárni az ajtót, kikapcsolni a számítógépet, amin a rajzát néztem, s közben hallgattam a szent korona tanát. A szakrális társadalom védő szerepét. Leoltogatni a villanyokat, fejre állni a denevérpadon és lefeküdni hallgatva Nufi szuszogását mellettem, s a Béláét a másik szobából.
A gyomromban ilyenkor még dolgozott a turbófeltöltésnek számító baracklekvár. Átjárta a fejem a kiszedett csicsóka és a kályhába tuszkolt szőlővessző és papírszemét. Mintha nem is fejeztem volna be, még raktam, tekergettem, tördeltem, húztam, kosárba dobáltam. Egybefolyt a sár képe és a nyitott cserépkályha etetőnyílása. A sok hamu, és Nyafi, aki odajön szeretgetésre mindig, amikor csak egy kicsit leguggolok. Aztán befúrja a fejét a hónom alá, és képen nyal.

Ebbe a katyvaszba aludtam bele.

A víz

A legfontosabbak közé tartozik az életben.
Pár napja csöpögni kezdett a csap, de teljesen kinyitva-visszatekerve elállt. Gondoltam, megint felkavarták a tolózárral a lerakódásokat. Andrásnál és a szomszédjánál is új bekötés volt a héten. A kínai olcsó szelepem felakadhatott rajta.
Ma viszont anyu megmarkolta rendesen, és már nem csak csepp volt, hanem csorogni kezdett. Nufiék készültek a templomba, én meg addig gondoltam kicserélem a rossz szelepet. Van itthon tartalék. Csakhogy a lakásban felrakott golyós szakaszoló csap nem zárt el. Le kellett mászni az aknába a vízóra főelzárójához.
Csakhogy a csatorna fedelet lehúzva színültig volt az akna vízzel.
Rohanás a szivattyúkért, meg Jánoshoz a szomszédba, mert neki volt olyan eszköze, amivel fentről is el lehetett csavarni a golyós szelepet.
Na ez a szivattyúk felkavarta vízben már reménytelen volt. Még fogtam a nagy festékes vödröt is, és szedegettem ki, hogy hamar kiderüljön, az én saram lesz, vagy a vízművek oldala. Szerencsére az óra előtt lyukadt ki, de ez nekem hosszú időnek tűnt. Jó másfél-két köbméternyi víz kimeregetése után.
Az akna két oldalán a talajvíz pedig folyamatosan jött. Nem lehettem nyugodt.
János rendes volt, én emelgettem ki a vizet, és ő meg öntögette az utcára. Onnét már a legelő felé elfolyt.
Egyszer sikerült jól szájba verni is magam a teli vödörrel, de csak most érzem hogy megdagadt az ajkam. Nem baj, majd azt mondom mindenkinek, hogy kocsmai verekedés nyoma csak.
Délután aztán kijött három srác. Lefényképezték a hibát és a plombákat. Kicserélték a korhadt csövet, és most minden újra működik.
Illetve én is kicseréltem a rossz szelepet.
Így teljes.
Most még megfuttatom a kutyát, aztán irány a falunap.

Dögrovás

Használjuk a szót, és nem gondolunk bele, mit is jelenthet. Pedig kis logikával érthető.
Az állatokat őrző ember a gazda felé ellenőrzésre két botos jelölést használt. Az átvételkor a két boton azonos rovás jelezte, miből hány állatot vett át. Ha elhullott, a juhász, a csikós rárótta a mennyiséget.
Ma pedig nem erre használjuk. A gyengélkedő mondja magáról, dögrováson vagyok.
***
Délelőtt esett. Már tegnap délutántól jég és zápor és zivatar. Ettől én kikészülök. Jó volna valami mókás szöveggel leírni, de valójában kóválygok csak, és nyomás a mellemen és a gégémben.
Tegnap még megfejeltem egy liter tejjel és négy kakaós tekerccsel is. Pedig tudom, hogy árt. De mint egy alkoholista, aki éveket hagyott ki, úgy toltam le a torkomon a korábban napi rendszerességgel fogyasztott reggelimet.
Van nekem eszem? Van ennek értelme?
Az alvás idejére legalább nem érzem, de ma még a Nyafi-sétáltatás idején is megvolt. Bár akkor tompult sokat.
Este nyolckor pedig fogtam egy darab szalonnát, öt halrudacskát, egy hagymát három tojást meg némi kenyérfélét, és lenyomtattam.
Gyógyulok. Nufi azt mondja, ettől ő meg is halna. Engem ez állít talpra.
Újabb három részt néztem meg az oxfordi történetekből. Kezdenek a szereplők ismerős arcokká válni. Úgy, mint pár éve még Budafokon a Camponában megláttam egy ismerős arcot a mozgólépcsőn, és futtomban sziával üdvözöltem. Ő jött fel, én lefelé. Fogadta a köszönésem, és ennyi volt, aztán azon járt az agyam, vajon honnét ismerem.
Este a híradóban látva jöttem rá, hogy egy politikus. Semmi egyéb, csak láttam a tévében. Ha eszembe jut, ma is mosolygok magamon.
***
Nufi legújabb bicaján leeresztett a kerék. Az elsőben már cseréltem belsőt, most a hátsó került sorra. Viszont annyi törésnyom van a külső köpenyen, hogy azt is cserélni kell. Igaz, hogy amikor megvette, már akkor is ilyen volt, de most szembetűnővé vált.
Még 5000Ft lesz a pár.

Minek?

Vannak olyan munkák, amit csak azért is meg akarok csinálni. Idő nem számít. Ilyen volt a Commodore Plus4 -esem is . Mégis annyira élveztem a javítást, majd a monoszkóp program begépelését is, mint előtte nem sok mindent.
 Most pedig egy szétrozsdált elemtartóért küzdök. A távirányító kimosása még nem túl nehéz, de ebből az érintkező vaslapocskáit csak pákával melegítve lehetett kiszabadítani. Öreg tévé KF árnyékoló lemezéből vágtam ki és reszeltem az új lapocskákat. Eddig jó, de most jönne a rugó.
Szétkaptam egy üres nyomtatópatront. Hát volt benne két rugó, de az egyik elugrott. Nem is kúp alakúra hajtott, mint ami kellene. Sebaj. Lesz megoldás.

Megnéztem ma egy filmet. A Jupiter holdjai. Nem tetszett. A szereplők jól játszottak, Cserhalmit mindig szerettem nézni. Rendőrt játszik benne. A lebegő angyal nem hihető benne. Nekem nem.

Egyre többször teszem fel magamnak a kérdést. MINEK?

Még nincs válasz.Ami jólesik, az sem magyarázat. Ami bosszant, az még inkább fölösleges.

A kávétiltásom állom még. Ma ugyan egy szem pörkölt magot elrágtam, s az édességstop is működik. Bár tegnap lazítottam egy jégkrémmel.
Minek?
Erre sincs válasz.
Már körvonalazódik az állandó újrafogalmazandó létkérdésem. A jó és rossz fogalma. Mi jó, és miért.Hasznos? Nekem hasznos? Nufinak jó? Mindenkinek?

Az amerikai sorozatban a milliárdos és az államügyész harcában... dehogy harc, csak pofozkodás. Az is szóban. Hol is van a jó? Igen, csak film, és az összes mintaadó letagadható.

Nekem az jó volt. Jó volt a kávé ellen, jó volt a fejemnek, mert nem kívántam bele magam a történetbe sehová. 

Tehát minek?

A képernyő jobb alsó sarkában megjelent egy reklám "Keress 1,2 milliót legálisan".
Én itt hiába keresném. Nem futott össze a nyál a számban ekkora fizetésre. Nekem most sokkal fontosabb a köröttem gyülekező tennivalók szervezése.

Ha sikerül, akkor jó. Akkor a minek kérdésre elég a "csak" válasznak.  

Amikor a dal születik

Iskolába még nem jártam. Dúdolgattam, összefüggéstelen szövegekkel próbálgattam az énekhangokat.  Apám zongoráján ütögettem a G-t  Miért pont azt? Fogalmam sincs.
Oviban énekeltünk is, táncoltunk is. Ma már kideríthetetlen, volt-e köze a tanultakhoz. Beszélni is megtanulunk s köd mögül sem bukkan fel, miképpen lett a fejünkben a szénásszekér képe az, ami.
Volt még egy xilofonom is. Színes lapjain betűkkel a hang neve. Gumis ütője hamar eltört. A rezonátorának gumigombjain átbucskázott folyton, és igazgatni, javítgatni kellett. Játék volt.
Volt külön zeneovi is. Az óvónéni megkondított valamit, és meg kellett mondani, melyik hangot hallottuk. Ketten-hárman tudtuk is, a többiek találomra mondtak valamit, s mi kinevettük őket.
Volt a házban még doromb és furulya is, és amikor az első magnóról visszahallgattam, mit műveltem, kétségbe estem tőle.
Minél többször vettem fel, annál több hiba volt benne. Görccsé vált a gyakorlás, röpült a falnak a furulya, aztán összeraktam, és kezdtem elölről.
A gitár újabb kínzás. Vöröslő ujjvégeimen csak lassan keményedett meg egy halpikkelynyi bőrfelület. Fájt is.
Dalok jöttek-mentek. Népdal is, meg könnyűzene is.
A kazettás magnóból szalagos lett. Két sávjára csak úgy tudtam felvenni, hogy kattogott a metronóm, és vagy az egyik szólamot, vagy a másikat vettem fel. Együtt csak mindkét  felvétel után lehetett megismerni, mi hogyan hangzana. Mutogatni nem mertem senkinek. Ha srácokkal buliztunk, legfeljebb a taktust vertem, a hangomat sem mertem kiereszteni mutálás után.
A suli után pedig jött az élet. A kazetták-szalagok először a pincébe, majd a ki tudja hová kerültek.
Költözésekkor fel-fel bukkant a xilofon, a furulya. Csak a dalok nem.

tűz

Üres a fejem.

Sem Edelény, sem a kutya körüli teendők nem nyitottak nagyívű gondolatokat a fejemben, de még egérlyuk elé alkalmas ajtócska sem lebegett feltárásra a mai napon.
Végre eljött az este. Játék a tűzzel a kályha ajtaján keresztül kellett némi világosságot hozzon.
A tűz kell hozzá.

Tűz, mint energia. Energia, azaz fény. A fényre vallást is alapítottak, sőt a tűz maga is vallási kellék volt. Égettek fát, növényt és állatot is. Halott embereket. Ők is fénnyé váltak utolsó útjukon. A halálhoz hozzá tartozik a nagy világosság. Amikor a szem izmai elernyednek, és a pupilla teljesen kitágul, már nem a képalkotáshoz megfelelő mennyiségű fény jut a recehártyára, hanem sokkal több.
Ez mind-mind a fényről szól.
Van személyes élményem is. Sütő Laci katonatársam megkért minket, hogyha elaludt, és észrevesszük, hogy alvás közben nyitva van a szeme, ébresszük fel, mert kiszárad, és nagyon égni fog.
Nekem pedig gyerekkoromban is nagy kedvencem volt a tűz. Sosem a nagy tűz. Mindig a kupacnyi.
Titokban az erkélyen pár gyufaszálból állítottam máglyát, és porrá égettem. Csak akkorát raktam, amit egyetlen kézmozdulattal el tudtam oltani. Nem buktam meg vele. A játékhoz a gáztűzhelyen elhasznált gyufaszálakat gyűjtöttem, és csak egyet kellett meggyújtanom. A nyomát pedig vizes szivaccsal eltűntettem.
Később nagymamáékkal szalonnasütés okán tüzeskedhettem. Ott sem raktam nagy máglyákat. Hárman körbeültük, és forgattuk a nyársat, míg fekete lett a szalonnám. Cigányszalonnának hívta nagyapa. A végén szabad volt azt is tűzre vetni.
A tüzet a legutolsó parázsszemig őriztem, és a hazatérés előtt az összes vizünket rálocsoltam. Mini mocsarat hagytam magam mögött.
Budafokon is szerettem volna a cserépkályhát, de ott kényelmetlen volt. Munkából hazatérve a hideg lakásban fáztam. Ha megraktam a kályhát, csak órák múlva melegedett át. Ha nyitva maradt az ajtó, és elaludtam, akkor áthűlt, és reggel megint hidegben ébredtem. Ha kibírtam, akkor is reggel már nem volt idő tenni rá, és esti hazatértemkor újra hideg volt.
Itt Komjátiban sikerült 16°C fölött tartani a szobánkat a legzimankósabb télben is reggeli ébredésre.
A tűzimádatomat kiélhetem. A kertben kiszáradt kórótól a szőlővenyigéig minden van a begyújtáshoz, és tüzifa is került elegendő eddig.
Érdekes, hogy a nagy tüzekért nem rajongok. Volt itt olyan ünnep, ahol embernagyságú máglyát raktak, de talán nagyobb is volt.
Ez nem vonzott. Csak a pazarlást láttam benne. De így vagyok a gazégetéssel is. Minek egy udvart fűteni?
Még van egy olyan álmom, hogy építek egy kemencét az udvaron. Nem nagyot, de lehetőleg saját agyagból. Azaz itt akarom kiásni a kertből a hozzávalókat. Már találtam hozzá irodalmat is.

Kerestem ideillő zenét is. 2:11-nél indul. Sajnos nem oda lép, hiába x-eltem be.

Búcsú Gábortól

Miskolci szomszédom... volt. 71-ben született. 47 éves volt, és most nincs.
Ott nőtt fel a nagyszobánk túloldalán.  Egy fal válaszott csak el tőle.
Kisfiúként annyira emlékszem, hogy elektromos játékot kellett forrasztani neki. Később pedig ő is bicajbolond volt. Már tizenévesen kicentrírozta a kemping bringám kerekét. Utoljára meg a rádiója felejtette el az adásokat, Abba vettem akkumulátort. Meg lecipeltük a nehéz szobabiciklit a hatodikról hozzájuk nevelőapja halála után.
A fészbukon is feltűnt. Kirándulások, iváaszatok fényképeit láttam. Tavaly előtt valami nagyon drága biciklit is vett, de később el is adta.  Szerintem nagy volt neki. Nem pénzzavar miatt.
Ősszel halt meg az édesanyja, és azóta nagyon elkeseredett.
Anyut is megviselte. '68-ban költöztünk be az új bérházba. Bátyja, Zoli akkor volt csecsemő.  Zoli hivatásos katona lett, hamar eltűnt, s én is egyre ritkább látogató a Szentpéteri kapuban. Legtöbbször mégis vele találkoztam. Gábor jött valahonnét, vagy ment valahová. Bekötött fejjel, vagy mesélt a gerincműtétéről. Zajló jég volt az élete. Sokszor volt nézeteltérése az aszfalttal. Mutatott törött BMX vázat is.

Rakom össze a figuráját. Ma rajta-körötte járt az agyam. Ha lett volna felesége, családja, ma még biztos élne.
Pedig volt barátnője, vagy élettársa vagy tíz  évig.
Innét én nem fogom megfejteni a titkát, csak azt a kevés emléket kaparom ellő a tompuló agyamból, ami vele kapcsolatos.

Anyu ma reggel hívott fel. Tegnap  rendőrnyomozók jöttek kérdezősködni. Felírták anyu és a másik szomszéd adatait. Név nélkül, de a másik szomszéd egészségügyis, és megtudta, hogy Gábort Szín és Aggtelek közötti úton találták meg az autójában. De lehet, hogy anyu ezt Zolitól, a bátyjától tudta meg?
A két testvér tűz és víz. A családi találkozók nem voltak békések.
Most pedig üres a lakás. Anyuéknak sem tudom, milyen új szomszéd jön. Zoli kinek adja majd el.

Gábort az anyja mellé temetik. Gondolom, hogy hamvasztva. Nem hiszem, hogy elmegyek a temetésére. Nem Gábor miatt. Tőle elbúcsúzom egy gyertyával ma, és ezzel a bejegyzéssel.
Csak minden távozó ember közelebb visz engem is a sírhoz, mert kiszámoltam, hogy én már most többet éltem, mint ő. 

Káin és Hevel

Tegnap újabb elemzést hallottam Balázs Gábortól a káin-ábel összeütközésről.
Nem is egy, több rabbinikus értelmezés közöt lubickolt tantványaival, és az én fantáziám is megindult.
Amikor a földműves és az állattenyésztő áldozata közül választ Jhvh, akkor a bárány áldozatot találja jónak.
Ezek az áldozatok elégetve voltak áldozatok. Egy bárány is nehezen ég el, de a friss gyümölcs tele van vízzel. Ha az a szerencsétlen el akarja égetni, akkor természetesen a száraz, öreg vagy aszalt gyümölcs képes meggyulladni.
Esélye sem volt szerencsétlen földművesnek.
Viszont amikor rájött, hogy az égett hús szaga tetszik az urának, hát feláldozta a testvérét. Jhvh pedig észrevette, hogy Káin a következtetése nem talált, ráripakodott szerencsétlenre. Káin, meg mint a munkában megzavart gyerek hazudott valamit.
Lehetett is büntetni.
Nufinak nem nagyon tetszett az én verzióm, de gondoltam, hátha másnak bejön!

****
Ja, és ha valaki nem hallotta a Gábor elemzését, akkor azért Hevel Ábel, mert arámiul vagy héberül lehelletet meg pelyhet jelent.     

Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam.

Mindig van megvilágosodás. Fény az énben.
Megint megértettem egy jézusi idézetet. Elegendő volt magam behelyettesíteni az énbe.
Annyira logikus. Az igazságról alkotott képünk annyira egyedi, hogy mindenkinek van. De ha beleteszem magam a képbe, akkor minden tettemben tudom, hogyha igazama van, s ha más igazát igaznak látom, az igazság. Ha nem, akkor nem. Bármi is álljon mögötte.
Nufit bosszantotta az értemezésem. Pedig elegendő a Nyafi udvarlóját elemezni. Idejön, és azt hiszi, bejöhet. Az ő igazsága az ösztöne, hogy itt egy kivirult kutyalány várja, én pedig nem akarok egy 8 hónapos szukához másik ebet ereszteni. Nem akarok kétszer annyi kutyaszart az udvaromra, és azért van kerítésem, hogy ne jöjjön be, csak akit én engedek be.
Igazam van?
Persze. Nekem van igazam. Két igazság nem létezik bennem. Mert én vagyok az igazság, amíg élek. Az út rajtam keresztül vezet Nyafihoz is.
Nagyon pontos megfogalmazás ez, ügyesen csomagolva.

szikrák

Puzsér, meg az ő hasonlatai.
Nem fogom visszakeresni, csak ha valaki külön kéri, újságíróval vitatkozott.
Putyin is szóba került, és az energiafüggés. Természetesen az atomerőmű volt a mumus. Micsoda ocsmányság. Elavult technológia. A megújulókra kellene költenünk.
Összehasonlításképpen a vályog és az égetett tégla. Hogy Magyarország megint az ócskasággal foglalkozik, pedig milyen jó az új.
Ja, az égetett tégla pont az égetésre használt energiával lesz sokkal környezetszennyezőbb, mint a vályog. A hőátbocsátó képessége is rosszabb, azaz többet ereszt át, mint a jó vastag vályogfal.
A vályogfalban vezetett csövek villanydrótok könnyebb munkával, kisebb szerszámkészlettel elhelyezhetőbbek. A vályog páraáteresztő képessége is jobb. A magára hagyott vályogtéglfal pedig visszatér a természetbe segítség nélkül is. A tégla nem, vagy nem nyom nélkül.

Az atomenergia a múlt század óta fegyelmezett körülmények között szolgál minket. A kényelmünket.  Ha ezt a kényelmes világot akarjuk élni, akkor más irányban keresgélnék.
A sugárzó fűtőelem évszázadokig fogja még tolni a rádióaktív energiát. Ez pedig csak technológia kérdése, hogy lehet munkára fogni. Ja, és kötelező is. Nem nőjön a fejünkre.
Ahogy az aranybányászatról mondják, hogy tonnaszám kell a kőzetet morzsolni és vegyi módszerrel elválasztani a pár dekányi aranyat, úgy a ma még használhatatlan sugarak is megszelídíthetők, ha sok ember összedugja a kobakját a megoldáshoz.