Amikor a dal születik

Iskolába még nem jártam. Dúdolgattam, összefüggéstelen szövegekkel próbálgattam az énekhangokat.  Apám zongoráján ütögettem a G-t  Miért pont azt? Fogalmam sincs.
Oviban énekeltünk is, táncoltunk is. Ma már kideríthetetlen, volt-e köze a tanultakhoz. Beszélni is megtanulunk s köd mögül sem bukkan fel, miképpen lett a fejünkben a szénásszekér képe az, ami.
Volt még egy xilofonom is. Színes lapjain betűkkel a hang neve. Gumis ütője hamar eltört. A rezonátorának gumigombjain átbucskázott folyton, és igazgatni, javítgatni kellett. Játék volt.
Volt külön zeneovi is. Az óvónéni megkondított valamit, és meg kellett mondani, melyik hangot hallottuk. Ketten-hárman tudtuk is, a többiek találomra mondtak valamit, s mi kinevettük őket.
Volt a házban még doromb és furulya is, és amikor az első magnóról visszahallgattam, mit műveltem, kétségbe estem tőle.
Minél többször vettem fel, annál több hiba volt benne. Görccsé vált a gyakorlás, röpült a falnak a furulya, aztán összeraktam, és kezdtem elölről.
A gitár újabb kínzás. Vöröslő ujjvégeimen csak lassan keményedett meg egy halpikkelynyi bőrfelület. Fájt is.
Dalok jöttek-mentek. Népdal is, meg könnyűzene is.
A kazettás magnóból szalagos lett. Két sávjára csak úgy tudtam felvenni, hogy kattogott a metronóm, és vagy az egyik szólamot, vagy a másikat vettem fel. Együtt csak mindkét  felvétel után lehetett megismerni, mi hogyan hangzana. Mutogatni nem mertem senkinek. Ha srácokkal buliztunk, legfeljebb a taktust vertem, a hangomat sem mertem kiereszteni mutálás után.
A suli után pedig jött az élet. A kazetták-szalagok először a pincébe, majd a ki tudja hová kerültek.
Költözésekkor fel-fel bukkant a xilofon, a furulya. Csak a dalok nem.

tűz

Üres a fejem.

Sem Edelény, sem a kutya körüli teendők nem nyitottak nagyívű gondolatokat a fejemben, de még egérlyuk elé alkalmas ajtócska sem lebegett feltárásra a mai napon.
Végre eljött az este. Játék a tűzzel a kályha ajtaján keresztül kellett némi világosságot hozzon.
A tűz kell hozzá.

Tűz, mint energia. Energia, azaz fény. A fényre vallást is alapítottak, sőt a tűz maga is vallási kellék volt. Égettek fát, növényt és állatot is. Halott embereket. Ők is fénnyé váltak utolsó útjukon. A halálhoz hozzá tartozik a nagy világosság. Amikor a szem izmai elernyednek, és a pupilla teljesen kitágul, már nem a képalkotáshoz megfelelő mennyiségű fény jut a recehártyára, hanem sokkal több.
Ez mind-mind a fényről szól.
Van személyes élményem is. Sütő Laci katonatársam megkért minket, hogyha elaludt, és észrevesszük, hogy alvás közben nyitva van a szeme, ébresszük fel, mert kiszárad, és nagyon égni fog.
Nekem pedig gyerekkoromban is nagy kedvencem volt a tűz. Sosem a nagy tűz. Mindig a kupacnyi.
Titokban az erkélyen pár gyufaszálból állítottam máglyát, és porrá égettem. Csak akkorát raktam, amit egyetlen kézmozdulattal el tudtam oltani. Nem buktam meg vele. A játékhoz a gáztűzhelyen elhasznált gyufaszálakat gyűjtöttem, és csak egyet kellett meggyújtanom. A nyomát pedig vizes szivaccsal eltűntettem.
Később nagymamáékkal szalonnasütés okán tüzeskedhettem. Ott sem raktam nagy máglyákat. Hárman körbeültük, és forgattuk a nyársat, míg fekete lett a szalonnám. Cigányszalonnának hívta nagyapa. A végén szabad volt azt is tűzre vetni.
A tüzet a legutolsó parázsszemig őriztem, és a hazatérés előtt az összes vizünket rálocsoltam. Mini mocsarat hagytam magam mögött.
Budafokon is szerettem volna a cserépkályhát, de ott kényelmetlen volt. Munkából hazatérve a hideg lakásban fáztam. Ha megraktam a kályhát, csak órák múlva melegedett át. Ha nyitva maradt az ajtó, és elaludtam, akkor áthűlt, és reggel megint hidegben ébredtem. Ha kibírtam, akkor is reggel már nem volt idő tenni rá, és esti hazatértemkor újra hideg volt.
Itt Komjátiban sikerült 16°C fölött tartani a szobánkat a legzimankósabb télben is reggeli ébredésre.
A tűzimádatomat kiélhetem. A kertben kiszáradt kórótól a szőlővenyigéig minden van a begyújtáshoz, és tüzifa is került elegendő eddig.
Érdekes, hogy a nagy tüzekért nem rajongok. Volt itt olyan ünnep, ahol embernagyságú máglyát raktak, de talán nagyobb is volt.
Ez nem vonzott. Csak a pazarlást láttam benne. De így vagyok a gazégetéssel is. Minek egy udvart fűteni?
Még van egy olyan álmom, hogy építek egy kemencét az udvaron. Nem nagyot, de lehetőleg saját agyagból. Azaz itt akarom kiásni a kertből a hozzávalókat. Már találtam hozzá irodalmat is.

Kerestem ideillő zenét is. 2:11-nél indul. Sajnos nem oda lép, hiába x-eltem be.

Búcsú Gábortól

Miskolci szomszédom... volt. 71-ben született. 47 éves volt, és most nincs.
Ott nőtt fel a nagyszobánk túloldalán.  Egy fal válaszott csak el tőle.
Kisfiúként annyira emlékszem, hogy elektromos játékot kellett forrasztani neki. Később pedig ő is bicajbolond volt. Már tizenévesen kicentrírozta a kemping bringám kerekét. Utoljára meg a rádiója felejtette el az adásokat, Abba vettem akkumulátort. Meg lecipeltük a nehéz szobabiciklit a hatodikról hozzájuk nevelőapja halála után.
A fészbukon is feltűnt. Kirándulások, iváaszatok fényképeit láttam. Tavaly előtt valami nagyon drága biciklit is vett, de később el is adta.  Szerintem nagy volt neki. Nem pénzzavar miatt.
Ősszel halt meg az édesanyja, és azóta nagyon elkeseredett.
Anyut is megviselte. '68-ban költöztünk be az új bérházba. Bátyja, Zoli akkor volt csecsemő.  Zoli hivatásos katona lett, hamar eltűnt, s én is egyre ritkább látogató a Szentpéteri kapuban. Legtöbbször mégis vele találkoztam. Gábor jött valahonnét, vagy ment valahová. Bekötött fejjel, vagy mesélt a gerincműtétéről. Zajló jég volt az élete. Sokszor volt nézeteltérése az aszfalttal. Mutatott törött BMX vázat is.

Rakom össze a figuráját. Ma rajta-körötte járt az agyam. Ha lett volna felesége, családja, ma még biztos élne.
Pedig volt barátnője, vagy élettársa vagy tíz  évig.
Innét én nem fogom megfejteni a titkát, csak azt a kevés emléket kaparom ellő a tompuló agyamból, ami vele kapcsolatos.

Anyu ma reggel hívott fel. Tegnap  rendőrnyomozók jöttek kérdezősködni. Felírták anyu és a másik szomszéd adatait. Név nélkül, de a másik szomszéd egészségügyis, és megtudta, hogy Gábort Szín és Aggtelek közötti úton találták meg az autójában. De lehet, hogy anyu ezt Zolitól, a bátyjától tudta meg?
A két testvér tűz és víz. A családi találkozók nem voltak békések.
Most pedig üres a lakás. Anyuéknak sem tudom, milyen új szomszéd jön. Zoli kinek adja majd el.

Gábort az anyja mellé temetik. Gondolom, hogy hamvasztva. Nem hiszem, hogy elmegyek a temetésére. Nem Gábor miatt. Tőle elbúcsúzom egy gyertyával ma, és ezzel a bejegyzéssel.
Csak minden távozó ember közelebb visz engem is a sírhoz, mert kiszámoltam, hogy én már most többet éltem, mint ő. 

Káin és Hevel

Tegnap újabb elemzést hallottam Balázs Gábortól a káin-ábel összeütközésről.
Nem is egy, több rabbinikus értelmezés közöt lubickolt tantványaival, és az én fantáziám is megindult.
Amikor a földműves és az állattenyésztő áldozata közül választ Jhvh, akkor a bárány áldozatot találja jónak.
Ezek az áldozatok elégetve voltak áldozatok. Egy bárány is nehezen ég el, de a friss gyümölcs tele van vízzel. Ha az a szerencsétlen el akarja égetni, akkor természetesen a száraz, öreg vagy aszalt gyümölcs képes meggyulladni.
Esélye sem volt szerencsétlen földművesnek.
Viszont amikor rájött, hogy az égett hús szaga tetszik az urának, hát feláldozta a testvérét. Jhvh pedig észrevette, hogy Káin a következtetése nem talált, ráripakodott szerencsétlenre. Káin, meg mint a munkában megzavart gyerek hazudott valamit.
Lehetett is büntetni.
Nufinak nem nagyon tetszett az én verzióm, de gondoltam, hátha másnak bejön!

****
Ja, és ha valaki nem hallotta a Gábor elemzését, akkor azért Hevel Ábel, mert arámiul vagy héberül lehelletet meg pelyhet jelent.     

Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam.

Mindig van megvilágosodás. Fény az énben.
Megint megértettem egy jézusi idézetet. Elegendő volt magam behelyettesíteni az énbe.
Annyira logikus. Az igazságról alkotott képünk annyira egyedi, hogy mindenkinek van. De ha beleteszem magam a képbe, akkor minden tettemben tudom, hogyha igazama van, s ha más igazát igaznak látom, az igazság. Ha nem, akkor nem. Bármi is álljon mögötte.
Nufit bosszantotta az értemezésem. Pedig elegendő a Nyafi udvarlóját elemezni. Idejön, és azt hiszi, bejöhet. Az ő igazsága az ösztöne, hogy itt egy kivirult kutyalány várja, én pedig nem akarok egy 8 hónapos szukához másik ebet ereszteni. Nem akarok kétszer annyi kutyaszart az udvaromra, és azért van kerítésem, hogy ne jöjjön be, csak akit én engedek be.
Igazam van?
Persze. Nekem van igazam. Két igazság nem létezik bennem. Mert én vagyok az igazság, amíg élek. Az út rajtam keresztül vezet Nyafihoz is.
Nagyon pontos megfogalmazás ez, ügyesen csomagolva.

szikrák

Puzsér, meg az ő hasonlatai.
Nem fogom visszakeresni, csak ha valaki külön kéri, újságíróval vitatkozott.
Putyin is szóba került, és az energiafüggés. Természetesen az atomerőmű volt a mumus. Micsoda ocsmányság. Elavult technológia. A megújulókra kellene költenünk.
Összehasonlításképpen a vályog és az égetett tégla. Hogy Magyarország megint az ócskasággal foglalkozik, pedig milyen jó az új.
Ja, az égetett tégla pont az égetésre használt energiával lesz sokkal környezetszennyezőbb, mint a vályog. A hőátbocsátó képessége is rosszabb, azaz többet ereszt át, mint a jó vastag vályogfal.
A vályogfalban vezetett csövek villanydrótok könnyebb munkával, kisebb szerszámkészlettel elhelyezhetőbbek. A vályog páraáteresztő képessége is jobb. A magára hagyott vályogtéglfal pedig visszatér a természetbe segítség nélkül is. A tégla nem, vagy nem nyom nélkül.

Az atomenergia a múlt század óta fegyelmezett körülmények között szolgál minket. A kényelmünket.  Ha ezt a kényelmes világot akarjuk élni, akkor más irányban keresgélnék.
A sugárzó fűtőelem évszázadokig fogja még tolni a rádióaktív energiát. Ez pedig csak technológia kérdése, hogy lehet munkára fogni. Ja, és kötelező is. Nem nőjön a fejünkre.
Ahogy az aranybányászatról mondják, hogy tonnaszám kell a kőzetet morzsolni és vegyi módszerrel elválasztani a pár dekányi aranyat, úgy a ma még használhatatlan sugarak is megszelídíthetők, ha sok ember összedugja a kobakját a megoldáshoz.

fordulj ki, fordulj ki

Szép ara nyal ma.
Minden nézőpont kérdése.
Így kapja szét pillanatok alatt a hallottakat az agyam, és mosolygok, vagy dühöngök belül. Ahelyett, hogy a munkán járna az eszem. Bélánál kiöregedőben a Sony tévém. '96  körül vehettem. Apu bejelentette, hogy meglátogat. Nekem ez volt az első újonnan vett tévém. Persze apám nem jött, és amikor mókanélküli lettem, anyunál éppen megállt a tévé, és amit neki szántam, nem lett kész időre. Mármint ismerős ment Miskolcra, és ezt dobozoltam be, s küldtem haza anyunak Budafokról. Aztán amikor anyuék már jobban álltak anyagilag, visszaadta. Nekem meg közben került egy öreg Grundig. Ismét félre raktam. Aztán Béla elé. Azóta napi sok órát megy hiba nélkül, illetve Nufi jelezte, hogy nem tetszik a képe már. Nagy baja nincs, de jobb tartalékot letenni a helyére, mint üres tévéállványt nézni Bélának, ha csak egy-két órára is.
Előhúztam a félretett Philipset. Fakávás, még öregebb jószág, de szép képe van. Még az akkumulátora rossz, azt ki kell cserélnem, hogy megjegyezze a fényerő, hangerő, programbeállításokat.
Ez foglalkoztat most, meg a kályhák. Fűtök, mint egy hivatásos fűtő.

 Ezt a programozót még nyáron szenvedtem össze. Működik. :-) Mondjuk nem nagy élmény a pinduri lábakra légszerelni, de hasznos.
Az ipar állandóan olyan memóriákat talál ki, amihez a korábbi programozó már nem jó. Az új számítógépek nem adnak elegendő feszültséget, áramot. A régit kell előcipelni. Milyen jó, hogy megtartom a W2000-es gépemet is!
Mennyire oda vagyunk a pörgős új masinákért, miközben fogalmunk sincs, mi mindent csinál? A DOS talán még átlátható volt, de ezek a túltenyésztett megaprogramok biztos nem. Nekem nem.
Viszont a jóval kisebb gép hamarabb bootol be a saját rendszerével, és ha nem akarok internetezni, csak célfeladatra kell, ripsz-ropsz kész. Ja, és mindez a program megíróján múlik, hogy a kijelzőre, monitorra milyen gyakran frissíti az információt.
A hálózatot nem tudom kihagyni egy DOS gépnél sem, mert oda floppyval tudnám áttenni a kiírandó binárist. Jó, még CDrommal is. De a kényelmes USB nem nagyon jön szóba. Inkább az a baj, hogy a '90-es évek wincseszterei már nem akarnak elindulni. A korabeli mentések pedig ki tudja, hogy melyik CD-n lapulnak.
Jön a tél, és megint beszorulok a szobába. Attila felszította a kedvemet, hogy régi hangkártyáimat megmidiztessem. 
Illetve az Enterprise128 gépemről lementsem a kazettákat mai adathordozókra.

***
Elmaradok az írással. Elég mostanában elolvasni a száradafát, és fordulok is tennivalók felé.
Ma is azonnal beütött, amit korábban megfogalmaztam. Attilának sem kell kép a zenehallgatáshoz. Vagy hozza a zene a lényeget, vagy nem jut el hozzám.
Megvan a Zeppelin film:  A dal ugyanaz marad DVD-n és két CD-n is.
Sokkal többet hallgattam már CD-ről, mint DVDről. Még műsorkazettán is megvettem, pedig Boldizsár Ferinél felvettem hanglemezről is a '70-es években. (A kristályhangszedős lemezjátszóról nem volt mély hang a felvételben.)
Alapmű. A zenei félműveltségem egyik alapja.
Mindjárt berakom újra valami lejátszóba, mert kedvet is kaptam hozzá.
De nem tudok rákanyarodni a mondandóm lényegére, s ezt nem is kedvenceimből szűrtem le.
A zene egy nyilvános önkielégítés. Jó értelemben véve. Cseh Tamás videofelvételét nézve jött e megvilágosodás.
Önmagától annyira elszállt ember volt a képen, pedig zeneileg nekem sokat nem hozott. Csak Nufi mesélte a középiskolás volt osztálytársnőjéről, a rajongóról, milyen bálvány volt ez a gitáros dalnok.
De Dolák Sali Róbert és Nagy Feró is állandóan a csajozásról mesél a fiatalkori zenélés kapcsán.
Amikor magamból meg merem mutatni az élvezetem csúcsát, biztos más is rám fog hangolódni. Így értem az önkielégítést. Ha élvezem a játékomat, akkor jól is játszom. Lehet ez még itt-ott hamis is.
Így vagyok a Blues Company zenéjével. A trágár szövegei ellenére, a hangbizonytalanságokat átugorva kiugrik, mennyire élvezik a játékukat.
Attilában is érzem, hogy a szenvedéseiből megváltás a zene. Ő is egy jézus, aki cipeli a keresztjét, és már könnyebbségnek érzi, hogy a szögeken függhet, csak hát egy asztalosnak le kell szállni a keresztről a következő cipekedésre, a következő függésre, és újra meg újra fel kell mászni a golgotájára.
Kell a zene ájulása a szellemi pihenőhöz. Kell az írás, hogy taníthasson.
Most megint apostolokat gyűjt maga köré, hogy faragni, énekelni, kereskedni vagy bármire mozgásba lendítse őket.

Ez az élet! A hullámverés, a fodrozódás váltakozása az elcsendesülésig.