Napok óta hallgatom, és nem tudok betelni vele. Pedig az hittem, nem fog tetszeni.
Az ifjabb gitáros, Dveezil Zappa.
Találtam kétrészes koncertet, ahol apja zenéjét játssza. Nincs hiányérzetem. Pedig hallható a különbség. Megkockáztatom, hogy jobb gitáros, mint az apja. Kimunkáltabb, érettebb, és nem érzem sterilnek. Frank vibrálása nincs benne. Nem saját szerzeménye, bár lehet, hogy csak nem tudom, melyik az. Mint ahogy a Bach család is több tehetséges zeneszerzővel ajándékozott meg minket.
Kell most ez a zene. Kell most a belül is sokszor működő zene.
Olyan jó lenne sok okos megfigyelést leírni, mit hallok ebből az emberből, hiszen nem csak a fia, a köré gyűlt zenészek is jelentik a hozzák azt, amit Frank teremtett. Amiben élt. Ami annyira meggyökerezett bennem.
Nem tudom megfogalmazni, de belül sem tudom tartani. Ülök a billentyű előtt, mint a kutyánk, amikor ránk néz, és látszik benne, hogy ő szeret. A szeme beszédesebb szavknál, de nekem csak fekete billentyűim vannak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése