Darálok

Ma fotózkodni voltunk az udvaron. Kinn volt Béla, Melinda a kisfiával, Nufi, és jómagam. Megjelent Marika néni is, de csak pár pillanatra.
Megkértem Nufit, hogy kapjon le, miközben a háztartási növényhulladékot darálom. Már úgyis beszéltem róla párszor. Most lesz róla film.
Rövid, és velős. Benne az utca zaja, a madárcsicsergés, és a nyikorgó daráló hangja.
Egy kérésem volt, ne tegyen hirtelen mozdulatot.
A felvétel remekül sikerült. Végig jól látszom, és az is, éppen min tevékenykedem. A végeredmény is frappáns lezárású. Csak egy dolog nem jutott eszembe.
Mozgó képnél a fényképezőgép nem állítja talpára a képet.
Nem baj, nem vette el a kedvemet.
A következőnél már szólok neki időben.

Béla igent mondott

Ma megvolt az első utcai séta Bélával.
Tegnap a hosszadalmas tortúra után megkaptuk a tolószéket.
A fickó, aki kihozta üvöltözött a telefonjába a feleségével. Közben magyarázkodott, hogy elhagyták a bankkártyájukat, és azt kell letiltani. Apró fiacskája csak pislogott. Ő is jött segíteni.
Az összeszerelés valóban gyermekjáték, és kényelmesebbnek tűnt a kölcsönjárgánynál. (Az kisebb, de a gazdi is kicsi.)
Este még Nufi feltolt a templom bejáratához, meg hazáig. Tudni akarta, bírja-e a strapát. Én meg a 95kg-os próbababa voltam.
Tettünk egy kört.
A Kisasszony lihegett rendesen, de ha engem elbír, Bélát biztosan. Ő most olyan 75kg körül nyom.
Ma reggel pedig Béla igent mondott. Mehetünk a misére.
Még csak fél órát késtek, de a hölgyek ezen nem akadnak fenn, hát usgyi.
Nufi tolta mellettem a bicajomat - legyen mivel visszajönnöm - én meg a hétmérföldes csizmát húztam fel. Hamar ott teremtünk.
Jómagam a bolt felé karikáztam tovább. Kellett narancs, banán, liszt.
Banán nem volt, vettem helyette kenyeret.
Baj nem lett belőle.
Itthon kétpofára tömtem magamba a dumót jófajta kenőmájassal, amikor csöngött a telefon. Mehetek értük.
A kapuig sikerült lenyelnem a falatokat, és a megbeszélés szerinti tegnapi útvonalon elébük siettem.
Tömeg volt, Nufi Bélával sehol.
Gondoltam, még valami ördögűzésre ott fogták őket, finoman érdeklődtem, talán látta valaki a páromat a tolószékes apjával.
Nem.
Akkor megint egy Dézsa Vű ömlött elém?
Indíts a másik útvonalra.
Ott voltak.
Sőt, Nufi jelezte, hogy nem is adja át a kormányt, mert ő is bírja. Az apja sokkal könnyebb, mint én.
Még a felajánlott bicikli sem csábította el, hogy ő mehet bevásárolni egyedül, mert pár dolgot elfelejtettt reggel mondani.
Csak a macskaköves bejáratnál kaptam vissza.
Az előtérben lambadáztunk egyet. Én ugyan twisztelésnek éreztem inkább, de valahogy le kellett törölni a kerekeket, mielőtt a szobába lépünk.
Szóval Béla egy órás kultúrprogramot élt át.
Úgy tűnik, tetszett neki.

Amikor nagyon kutyául érzem magam

A közelmúlt műszaki érdeklődésem újjáélesztésével telt. Félig kész GDO és kapacitásmérő műszer várta, hogy Komjátiból hazahozok pár apróságot, mely még kell, és itt pénzt kellene érte adni.
Többek között a műanyag védőcső hiányzott a legjobban. A villanyszerelők bergman csőnek is emlegetik, de ebből a falba gipszelhető műanyagból nem kellett még egy arasznyi sem együtt, juszt sem vettem 2m-t belőle.
Tegnap előtt fogtam neki a tekercsek elkészítésének... azaz fogtam volna.
Hol van a rajz? Mert ott vannak a menetszámok.
Az induktivitásmérő és a másik GDO rajza előkerült, meg a tapasztalatait megosztó fickó írása is. Még jó, hogy beleírta a 2008-as évkönyvet.
Akkor hamar meglesz.
Hozzátenném még: Nufi öccse jött vigyázni apjukra, ezért felszabadítottam az asztalom. Hozta a számítógépét, monitorját, stb. Az évkönyveket visszasoroltam a szekrénybe. Egyet sem hagytam elöl. Illetve a polcon a dupla példányokat.
Hm. 1970-től megvan az összes. A 2008-as nincs a helyén.
Biztos a másik szobában.
Ott sincs.
Itt a fejem fölött a polcon.
Itt sincs.
De még a munkafiókban, a mostanában használt könyvek között, a félretett DVD lejátszók között sem leltem.
Nufi látta, amint az öklömet lendületből az ajtóhoz illesztem. Ez nálam a tehetetlen düh levezetésére alkalmas tevékenység.
Ez sem segített.
Nufi mondta, hogy felhívja az öccsét, hátha Laci látta valahol.
Mondom, szó sem lehet róla. Ez rögtön azt jelentené, hogy gyanuba kevertem, ennél kisebb marhaságon is vesztek már össze emberek. Ez az én rendetlenségem, majd megoldom.
Felbootoltam a gépet, s megnéztem a blogbejegyzésen, vajon el tudom-e olvasni a tekercsadatokat a fényképről.
A képet kinagyítottam, de elfelejtettem, mit is akarok, ezért inkább a lakást kutattam egyre dühödtebben.
Lementem a fáskamrába is, bár biztos voltam benne, hogy nem vittem le.
Sötétedéskor oltogattam a villanyokat, Nufi megnézte az autót is, mert az infúziós napokon vittem olvasnivalót magammal. Ott sem volt.
A sörös dobozok fölött matatva viszont kihúztam a 2007-es példányt. Olyan ismerősnek tűnt a fedele.
A 171-edik oldalon pedig - ott nyílt ki - az Akusztikus kijelzésű GDO.
Hogy én mekkora...
De akkor hol is lehet a 2008-as évkönyv?
Felnyargaltam az oldalukra, és belefúrtam magam a tartalomjegyzékbe.
Hát ez nekem nincs meg.
Az évkönyveket évek óta karácsonyra kapom, és van is időm felhabzsolni az érdekesebbnek tűnő fejezeteit. Ha más nem is, de legalább a tartalomjegyzékre ráismernék.
Tehát ez 2007 karácsonya.
Akkor vettük a komjáti házat, akkor zúzta ronccsá egy motoros a kis polszkinkat, és nehezen kaptam szabadságot a cégtől. (Persze azért, mert januártól már megváltak tőlem. De ezt akkor még nem tudtam.)
Szóval a sok intéznivaló között ez a könyv elmaradt.
De a rendben és a rendetlenségben is kikínzom magamból a megoldást.

Májusi hétvége

Végre volt bejegyzés a Komjáti blogomon. Pihenő helyett ma kirándultunk a Bükkben.
Géza barátommal még tegnap este egyeztettük: 10 órakor indulunk.
Neki még volt ellenőrizni valója a munkahelyén tehát az áramátalakító is útba esett, de pár perces kitérőnk alatt én találtam egy üres sörös dobozt a Szinva parton. Tehát megérte a kerülő.
Újszerű Skodája szinte röpített fel Lillafüreden keresztül a kerékpárosok között, és egyre borult az ég. Még szemetelt az eső is ott, ahol leállítottuk a kocsit.

Eddig a gépi erő, innen a lábaink vittek. Ismerős szagok, tér, mégis erdő, és csobogók és virágok és ropogó gallyak.
Betáraztunk nagy szatyrokat, bicskákat is gombaszedéshez, de gomba nincs.
Leereszkedtünk a meredek lejtőn.

Közben minden olyan fényképezni való.
A bogarak..
... a virágok

mini vízesések..

Ennek még hangja is van.
Majd otthon megvágom, mert a mozgó kép ugrál, azt nem érdemes feltenni, de pár másodpercet szeretnék közzé tenni belőle!
Sajnos az eldobott sörös dobozokat összegyűrték, az energia italosokat laposra taposta valaki. Innét üzenném a sörbarát turistáknak, hogy ne tegyék! Így én sem szedem össze utánuk!
Van az erdőnek saját baja is.
Gyönyörű magy fák feküdtek a földön. Vihar csavarta ki őket tövestől. Egész hegyoldalt takarított le.
Csak érzékeltetném mekkora egy gyökér. :-)
... még nálam is nagyobb.
Ez ott van a Mária forrás előtt párszáz méterrel.
De annyi ott a forrás. Kőhajításnyira az Ágnes forrás.
És ebbe bele is lehet látni.
Egy pók őrzi a tiszta vizet. Aki a hálóját megérint, menten szörnyűt hall. :D
És nem ám csak ott tör fel, ahol az emberek körbebetonozták. Jön a kövek között is.
Üdítő, és finom.
Ezt a galagonyást pl. Géza bácsi egyedül akarta megkerülni. Nem mondta meg, hogy miért.
Én meg tovább csattogtattam a gépet . Nem leselkedtem.
De itt van pl ez a gyilkos fűszál. Átdöfte a levelet. (Erre pont Géza hívta fel a figyelmem.)
Aztán felmásztunk a kilátó kövekhez.
Igazi Tropfehérke vagyok. A napot könnyebb lefényképezni, mint a habtestem.
Mindegy. A cipőm kikötve, a nadrágomon a folt felfeslőben, már majdnem teljesen száraz, pedig egy órája sikerült belecsobbannom egy patakba is.
(Addig Nufi bátran követett, utána már nem.)
Átadtam a masinát a mátkámnak, és ejtőztem egy jót.

Géza is könnyített. Levette a cipőit.

Ez a sziklaperem olyan mélység fölött van, amit nem is próbáltam megközelíteni. Ha jól tudom látókőnek hívják.
Nufi másik képével búcsúznék, és köszönöm meg Gézának ezt a kirándulást.
Ez egy jó nap volt.

Vasárnapi pörgés

Eltelt a hét vége.
Azt mondták, már nem lesz jó idő. Most örüllhetek, hogy hazudtak.
Tegnap felszeleteltem egy számítógép oldalát. Az induktivitásmérőm előlapja-hátlapja és két oldala kijön belőle. A talpa és fedele sajnos nem. De van még alapanyag.
Sikerült elszámolnom a panelt tartó sasszit. Három számot adtam össze fejben-papíron, és pont három centit tévedtem.
Újabb metélkedő után már csak a hajtogatástól megnyúlt anyag nem passzolt, de ez nem vette el a kedvem. Inkább az előlapra gyűjtöttem erőt.
Ott lesz hat váltógomb, egy ki-bekapcsoló, két tekerő meg egy mutatós műszer.
Ez utóbbi téglalap alakú lyukba kerül. Ez bizony sok-sok apró furatból és reszelő huzogatásból készül. Semmit sem utáltam annyira serdülő koromban, mint ezt a műveletet.
Tegnap ráéreztem az ízére.
Az egerek szokatlanul akítvan követték a szúrófűrész munkáját. Én felvettem a fülest, de nekik nem jutott hangtompító.
Mégsem volt dobolás. (A mogol futóegér ha veszélyt érez, a talpával dobol azon, amin éppen áll, és mereven néz a veszély irányába. Vagy felém, hogy mi a véleményem.)
A reggeli nagytakarítás - mert tisztába tettem a csapatot - során bekerült grisszinis zacskók, teás dobozok és három vécéguriga aprításán szorgoskodtak.
Az egymást kiváltó kapcsolók ún. izostatok nyomógombja szintén téglalap.
Ezt most nem volt kedvem bevállalni. Inkább feláldoztam egy Saturnus de luxe rádió nyomógomsoráról a kerek változatot. Ez csak hat tizes furatot jelent. Időben meg másfél óra nyereség.
S hálózati kapcsoló is túl nagy, nem férne az érzékenység szabályozására való tekerentyű (potmeter) alá, ezért ezt is kihagyom. Legfeljebb a hátlapra kerül.
Az egyetlen hibáját Dr. Hetényi úr tervezésének abban látom, hogy nem a 220V-ot kapcsolta, hanem a trafó kisfeszültségű oldalát. (A csengőreduktor 8V-ját.)
Bár a műhelyeket régen is áramtalanítani kellett a munka végeztével, de ha nem használok egy műszert, akkor keveset se fogyasszon! Ki-behúzgálni meg szintén nem élmény. (Tudom a szkópomról, azon törött a kapcsoló egy alkatrésze.)
Egyébként szeretem az öreg tanár úr (Dr. Hetényi László) készülékeit. Világos magyarázattal kíséri a fejlesztett eszközöket, s a kapcsolási rajz mellé biggyeszt dobozt is fényképpel és méretezéssel.
A leírások a zsákutcákat megmutatják. Igazi tanár tipus. (Mármint nekem annak tűnik, mert személyesen nem ismerem.)
Már csak a tekercsek vannak hátra. Aztán jöhet a beüzemelés.
Azon gondolkodom, hogy jó lenne a Rádiótechnikás munkásságát végigjárni, és újraépíteni a műszereit, rádióit. Mint a Dzsúlia és Dzsudi filmben a főzőtündérke a francia konyha remekeit.
Csak hát ma már a csövek megfizethetetlenek.
Vagy csinálni egy Hetényi fun clubot. :-)
Húúú, és a legérdekesebbet még nem is meséltem.
Sztapacskát főztem.
Nufitól már a múlt héten tudakoltam, milyen bonyolult, de lebeszélt róla. Órákig tart az elkészítése.
No, majd én megmutatom.
A leghosszabb idő valóban a krumplipucolás. Az lassan megy nekem, de a reszelés helyett elővettem a diódarálót, és 5-6 perc alatt masszát reszeltem az egy kiló krumpliból. Még a húsz deka liszt, meg egy tojás , és a legnagyobb lábasban kiolvasztott szalonna is hamar a tűzhelyen melegedett. Fél kettőre asztalhoz ülhettünk. El is mosogattam.

Csütörtök

Sokat sejtető cím, de ma ez jutott eszembe. Semmi komoly baklövés.
Reggelente korábban ébredek, hála a napocskának. Sikerült kierőszakolnom, hogy a miszmajszot* én csináljam meg. Még csak harmadik nap, de azt hiszem, adok vele Nufinak fél óra pihenést, és ez rá is fér.
(*Miszmajsz: Gyümölcsökből turmixolt reggeli folyadék vagy gél. Attól függ, épp mi van itthon. Ma 3 narancs, 2 banán, 3/4 idared alma, - ami nem fért a gépbe, azt elrágom turmixelés közben - és négy karika répa. )
Ez most nem önfényezés akar lenni, csak napló.
Reggeli után Nufi megkért, nyissam ki neki az udvaron az X-lábút. (Ez a szárító akar lenni, de a feszes kötelekkel én könnyebben birkózom, mint ő.)
Marika néni közben megtölti az udvart. Mindenütt ott van. Most 'nem vettem észre'. Tegnap már úgyis beszélő viszonyba ereszkedett velem (hozzám?), hiába volt a keddi morci.
Épp a GDO-t élesztettem az erkélyen, rámszólt:
- Most volt a postás. Nézd meg a postaládát!
- Jó, Marika néni!
Nekem kulcsom sincs hozzá, Nufi épp tanít,.. meg nem is várok levelet. Nem sürgős.
Bentről a szobából mátkám jelezte, hogy Marika néninek van kulcsa. Ideje is van.
Csak halkan jegyzem meg, hogy ott volt a kapuban. Miért nem kérte a kezébe a postástól?
Ilyen tájban szokta az ételmaradékot átvinni a szembeszomszéd kutyájának, aki ezerszer megkérte már, hogy ne etesse.
Valamiért ez az info nem fontos számára.
De ez már régen volt. (tegnap) El is felejtettük.
Ma pedig ismét szólt Nufi, hogy valaki odalentről - az udvarról - értem kiabál.
Előttem povedált a tévé, nem hallottam. Kedvenc politikusaim szidták egymást.
Repülök - mondám - majd komótosan lesétáltam.
Marika néni egy hölgynek mutatott be, aki a sörkollektorról érdeklődött. Olvasták - az urával - az interneten, hogy itt a Villa utca 2-ben már van valakinek.
Én ugyan még nem láttam... de ez nem a 2-es szám.
Nem számít. Váltottam pár szót vele is és a férjeurával. Leültettem a piros székre :-) Mondtam, talán 1-2 hét, és látványosabb lesz, mert remélem az asztalos munkát megoldom addig. Ha nem esik az eső.
Közben Marika néni ott gyomlált karnyújtásnyira.
A csevely után kikísértem az érdeklődőt, Marika néni eltűnt. A gyom sehol.
Hátrasétáltam.
A kert végében építettem egy kisebb dombot, ott akarok zöldséget nevelni. A tavalyi összegereblyézett avarból, meg az autójavításhoz ásott aknából kikerülő földet használtam hozzá.
A tavaszi ásás előtt a fiai - most egyedül volt Lali, a nagyobbik fiú - el szokták égetni, én megkértem, hordja egy kupacra a kerítés mellé, majd betemetem.
Nem volt elég a föld. Nem számít, úgyis kezdő kertész leszek, majd a sarokban kezdek.
Ott szépen elterítettem a földet, azóta többször is megázott, vettem répa, retek petrezselyem magot. Tegnap meg sóskát is. A próba ültetés a cseresznye fa alatt volt.
Megtekintettem a dombocskám déli oldalát.
Nem találjátok ki! Ugye?
Az összes gyom ott volt.
Ma délután két és fél óra alatt daráltam keresztül a húsdarálón csigástól, földestől, de megvan. Már rá is szórtam (mulcsolás) az ágyásomra.
Majd holnap lefényképezem. A retkek már úgyis kibújtak.

Kinek a széke(m)?

Megcsapott a fülemile korán reggel.
Éppen a bicikliket igazgattam a ház mellett, amikor Marika néni megkérdezte, hogy Béla jobban van-e, és miért nem jön ki.
Mondom, hogy nem túl jól. Nincs kedve kijönni.
Erre megnyugtatott, hogy nem is lesz jobban. Hiába a kezelés.
Aztán, mintha nem is volna fontos, szinte csak odavetette, hogy adjam már vissza a székét.
Tudom, hogy a piros székem évek óta ott állt az eresz alatt az ajtaja környékén, és megszokta, de most kitette a többi közé az udvar közepére a faasztal mellé.
A társasház udvarán van egy jókora lebetonozott szabadtéri asztal, és körberakva hozzá négy műbőrrel bevont fekete vaslábú szék. Ez mióta itt lakom - 97 óta bizonyosan - minden tavasszal kikerül, télire beteszik a fiai a mosókonyhába.
Jó is kiülni néha rá, Ritkán, de használom én is. Szalonnasütéskor elviszem a vendégeknek, majd vissza is teszem a helyére utána. Ezért még nem szokott szólni.
Pár éve meghalt Lajos bácsi - a férje - és a karbantartás elmaradt. A székek támlája kezdett lelazulni. A csavarok belerozsdáltak és elértek.
Marika néni kérte a fiát, kérte Bélát, hogy igazítsák meg. Béla mondta, hogy csavart kell venni hozzá. Marika néni hozzám fordult, azonnal adtam hozzávalót. A székek csak nem készültek el.
Az öreglány dúlt-fúlt, de amikor kész voltam a dolgommal, kerestem még új csavarokat. Szépen összecsavaroztam mind a négyet.
Én voltam a rendes gyerek. Kicsit mosolyogtam is magamon, mert a két lustaság mindent kitalált, de nem mondta, hogy nem akar a székekkel foglalkozni. Nekem jól jött.
Két éve nincs baj velük.
Laci szomszédom innen-onnan szokott kapni hasznos dolgokat. Deszkákat, műanyag asztallapokat, meg még székeket is.
Ezek között puccosabb irodákból kikerült, leselejtezett holmik is vannak, Marika néni pedig azonnal lecsapott volna, mint gyöngytyúk a repülő köpésre, de Laci szomszéd nemet mondott.
Marika néni megátkozta, mert nem adta neki.
A feszültség pedig csak nő, mert Laci szomszédba akkor is beleköt, ha a saját macskája beleszarik a friss ágyásba, hogy a kutya kaparta ki.
Laci szomszéd kutyája szegény pár négyzetméteres kennelben van egész nap, és ha kieresztjük, porzik az udvar mögötte, de a Marika néni kertjébe nem szabad, hát nem is megy.
Ha próbálkozna is, elég megkérdezni, hogy "HOL A HELYED?" és behúzott fülekkel-farokkal tér vissza a hátsó udvarba. Valószínűleg kapott már verést érte. Ez annyira biztos, hogy ha Marika néni hívja magához, akkor sem lépi át a képzeletbeli kerítést.
És még a szék története.
A piros műbőr székem a lakásom előző tulajdonosától örököltem. A néni nyolcvanon túl költözött el az élők világából, s a húgától megkaptam a berendezést is. Összeírtuk, miért mennyit kér, mert volt közte hűtőszekrény, meg tűzifa, meg egyéb hasznos dolgok is.
A piros széket lenti lakásban tartottam, és Laci szomszédék használták. Később megvették a lakást, és a szék kikerült a gangra. Ha kellett, elhoztam, de visszavittem mindig. Jó helyen volt.
Tegnap kiültem a kupiasztalom mellé panelt fúrni, rajzolni, meg maratni is.
Csinálok egy GDO-t. (Ha kész, majd posztolom a Zsebműhely-en) Az alkatrész beültetés közben rám esteledett, és a széket nekidöntöttem a kupiasztalnak, majd felcuccoltam a lakásba.
Reggel pedig Marika néni kérte a székét.
Bár a hölgy alkalmi süket, mutattam, hogy a szék az enyém, de vissza fogom vinni az asztal mellé, csak még használom.
Ekkor szabadult el az indulat.
Miért nem várjuk meg, hogy megdögöljön, és neki csak ez az egy széke van.
Csöndben megjegyeztem, hogy megvárjuk, és visszavittem a székemet az asztalhoz.
Inkább feljöttem, és főztem egy kávét.