Az első napok itthon

Budafok

Kényelem a durva világhoz képest. Pedig nem fényűző palotánk van.
A szomszédok úgy döntöttek, hogy csengő kerül a kertkapu mellé. Társasházunk beruházott. Vettünk kaputelefont.
Juhhéj!
Ugyan nem ez volt az első ötlet, de nekem a drótnélküli csengő nem tetszett, másnak a telefon.
A többség döntött.
Laci szomszédom már a múlt héten fúrt-faragott, hegesztett. Még a szemét is sikerült begyújtani. Doki szedte ki a szikrát belőle.
Engem már egy keresztben elvágott vasdoboznak látszó tárgy fogadott a bejárat mellett. Nufi szerint pont jó lesz a gyerekkocsit toló betörők ellen, mert ha valaki lehajtott fejjel jön, biztosan lefejeli.
Szó ami szó, nagyon csúf lett. De biztosan lehet még rontani rajta.
Ma este bringaháton lovagoltam hazafelé egy lapos monitorral a kosaramban, s rám köszönt a szemből érkező sötét autó vezetője.
Laci szomszéd volt.
Elkértem gyorsan a mi telefonunkat, de holnap már szerelhetem is, mert csak rám várt a vezetékeléssel.
Hm. De jó, hogy villanyos emberke vagyok!
Persze ezt a vasszörnyeteget biztosan át fogjuk alakítani. Röptében nem említettem, de kész vagyok harcolni is érte.
Mi maradt meg két napból?
A hétfő félálomban telt. Itt is voltam, meg úgy zsongtam egész nap.
Jaj, majdnem elfelejtettem. Nufi papája hozott egy videomagnót megnézni. Hohó, hát mégis történt valami!
A műtőasztalt kellett felszabadítanom.
Az úgy volt, hogy a hozzájutás érdekében a széken található két lemezjátszót még egyszerűen visszatettem az elvitt Telefunken tévé helyére.
Az asztalon nyugvó, valamiért még ki nem dobott kompakt fénycsövek dobozait is félretettem a katalóguspolcon ülő Elektronika C430 tetejére, de utána jött a neheze.
Bontásból gyűjtögetett alkatrészeket kellett bedobozolnom.
Kondik-tranyók-kvarcok, mi jó falat, szem szájnak...
Csináltam rajta kábé fél négyzetméternyi helyet.
Levetkőztettem.
Semmi füst nyom, kis indián.
Átjöttem a másik szobába doksit letölteni az e-service honlapjáról.
Aztán itt ragadtam a gép mellett.
Ma pedig kitettem a pontot az ezévi komjáti kalandok után

Ma odavágtam egy poharat

Elöntött a méreg, pedig semmi olyan nem történt, amit ne várhattam volna.
1997 óta élek itt Budafokon, és 2001-ben vezettettem be a gázt. A központi fűtés végre megmentett a téli napokon a cserépkályha befűtésétől. Visszakaptam órákat, és megmenekültem a hamuzással járó porfelhőtől. Örültem, mint majom a farkának.
2004-ben megköszönték a munkahelyemen a munkámat, és utamra bocsátottak. Azóta nem találom a helyem. Három rövid kísérlet után, ha nem is feladtam, de nincs már bennem remény a tisztességes munkahely megtalálására.
Természetesen ebben a szorult helyzetemben tavaly megkértem a gázártámogatást, s meg is adták. Ezek után kiküldtek egy ellenőrző kérdőívet, melyben kikérték a lakcímkártyám adatait, s azon anyám miskolci címe szerepel.
Miért? Mert amíg vállalkozóként fizettek egyébként alkalmazotti körülmények között végzett munkámért, s még anyámnak is volt munkahelye, ő volt a könyvelőm. Az APEH-es és egyéb teendők miatt nem kellett őt Budapestre ráncigálni.
De visszatérnék a dühös kifakadásomra. Hátha magam is megértem közben.
A múlt év közepén a támogatást megszüntették, s a már kifizetett pénzt kamatostól visszakövetelik.
Nem értem.
Az igénylő lapon nem szerepelt, hogy csak a bejelentett otthonomra kérhetem a támogatást. Ez a lakás pedig a tulajdonom. Most védekezzem azzal, hogy akár a társasházunk bármelyik lakója is igazolhatja, hogy életvitelszerűen itt tartózkodom?
De hát miért kell nekem egy hivatalnál olyasmit igazolnom, amelyet önmaga is cáfol azzal, hogy erre a címemre küldi az értesítést is.
Szegény Hofi Géza jut eszembe ilyenkor. Ő mondta, hogy ilyen a helyi kiskirály. Korona van, fej nincs.
Odavágtam a poharat, hogy levezessem az indulatomat. Üvöltöttem. Segített? Nem. A párom csitított, és inkább őt sajnálom a talpas pohár miatt. Ő hozta közös háztartásunkba. Ahol ez jelentene valamit, oda nem hallatszik el.
Tulajdonképpen már bánom azt, hogy igényeltem egy támogatást. Voltam olyan naiv, hogy azt hittem, én is egyenlő vagyok.

Amikor szentek lelépnek a földre

Pár éve egy irodalomkedvelőket összegyűjtő csatornán tettük közzé pillanatnyi agymenésünket. Volt ebben komoly gondolat és mókás hancúrozás is. Mondhatnám szedett-vedett társaságnak, de én nagyon szerettem, és jól éreztem magam benne.
Mindenféle jellem hozta a jellemábrázoláshoz a legjobb ötleteket. A kedvencem, s talán mindannyiunk 'kedvence' egy nyugdíjas pedagógus, önjelölt ítész és megmondó ember volt. A keresztneve Béla. Minden értelemben nehéz volt elviselni. :-) (Nyugodjék békében, de ha őszinte akarok lenni, hiányzik.
Az egyik vesszőparipája a jellem és a tehetség összefüggése volt. Emelkedett stílust, tartást várt volna tőlünk. Ugye egy költő, az mindenkinek minta. Nem is ember. Fölötte áll.
Mi pedig feszegettük József Attila idegbaját, Ady csapongó életét, még Petőfit is hírbe hozta valaki a vadkenderrel. A párom például nehezen hallgatja felolvasásomban Juhász Ferenc 'végtelen' verseit. Pl. a Halott feketerigó kötetét még nem tudtam végigolvasni neki. Süt belőle (Nufiból), mennyire naplopásnak érzi ezt a fajta irodalmat.
Püff neki, nekem meg tetszik.
Nem mindenben egyezik az ízlésünk. Nem is minden érdekli, amit engem. Pl. a Rádiótechnikát sem olvassa. Mentségére szolgáljon, hogy azért megveszi nekem.

Ma pedig kivételt tett a kedvemért, meghallgatott valamit belőle.
Sipos Gyula cikkét.
Ez a szakíró középiskolás korom óta a kedvenceim közé tartozik. Olvasmányosan, érdekesen ír. A Hifi erősítők építése c. kiadványát egy ismerősöm ugyan elfelejtette visszaadni, de az Antikváriumban Miskolcon újra megvettem. A Rádiótechnika c. folyóirat is sokáig állandó olvasmányom volt.
Hosszú a bevezetés, de igazából ezt az embert is taszítónak érzem ezután az írása után. Rá kell jönnöm, hogy az embert nem kell szeretnem, és kár megismerni. A művei a fontosak.
A mostani kirohanása az interneten ingyenesen közzétett régi könyvéről szól. Jogosan háborodik fel, hogy engedélye nélkül jelent meg a könyve, de az indokai nekem mellélőnek.
Nem kap pénzt az 1980-ban (tehát 29 éve) kiadott munkájáért.
Nem lóg ki a lóláb?
A megjelentetésből ő már megkapta a maga pénzét, és a könyvkiadó is. Most pedig valaki közkinccsé teszi az interneten.
Ő készült az újrafeldolgozással. Magánkiadásban akarta megjelentetni, mert akkor több jut neki. Csak a terjesztés és a nyomdamunkálatok kerülnek pénzbe.
Ez szimpatikus, és belül már lesem is a költségvetést, hogyan tudom kigazdálkodni majd az árát. Nem ez lenne az első könyv, ami több kiadásban is polcomra kerül. Azaz csak lesném, mert olvashattam, hogy megsemmisítette az elkészült fejezeteket, és nem lesz új, bővített kiadás.
Sajnálom. Őszintén sajnálom, hogy megint a 'pénz' veszi el valaki kedvét az alkotástól.
Vajon rászorul erre?
Igazából várom, hogy megjelenik József valamelyik kései leszármazotta, hogy fölöttem a tető ács munkája, és fizessek neki, mert az ő családja találta ki a nyeregtetőt. Évente meglátogat Kelemen, és csekket nyújt át az asszony bérletéért, akit még Déva várába beépített.

Ez volt feladva?

- Ez volt feladva!?
Ma reggel ismerősen csengő hang szólított álmomban. Anyám hangja. A konyhából reccsent rám, ha elkalandoztam a zongoraleckétől.
Most is félek ettől az érzéstől. Nem azt teszem, amit kellene. Nem azt, amit feladtak, nem azt, amiből vizsgázni kell. Nem azt, semmi olyat, amiért vállveregetés vagy dicséret járna. Megyek az ösztön kijelölte úton.
Anyám hangja átdörrent a kis világom burkán. Ilyenkor visszakanyarodtam a feladott hangjegyek közé, vagy inkább bezártam a kottát, és úgy éreztem, hogy már azt gyakoroltam.
Pedig nem. Nem gyakoroltam.
A feladott leckét hamar lepötyögtem, mert még a fejemben volt. Eszembe sem jutott gyakorolni.
Nem is lett belőlem zenész. Ma már a kotta silabizálása is nehéz. Az f kulcsból, g kulcsból kiindulva számolgattam a hangokat, vagy a c-ből.
Pár éve vettem egy műanyagzongorát is, és jól esett addig nyomogatni a billentyűket, amíg felismertem a bennem dudvaként gyökeret vert zenéket. A kezem sejti, hol is van a dallam, de nem ér oda időben, és csak az egyik. Mindegy, hogy a bal vagy a jobb.
Nem baj, majd a felnőtt énem rám parancsol, és 'gyakorolni' fogok.
Rájöhettem volna, hogy ez ma sem lesz az én ösvényem.
A beépített zenerészletekből megtanultam pár dalocskát. Még a ritmus is utolérhető volt. Összekötöttem a számítógéppel, és a rövid midi helyett megkerestem az interneten a hosszabb, teljesebb változatot.
Kerestem kottázó programot, zeneszerkesztőt, és nem is csak windows hanem Linux alatt működőt is. Átírtam a kíséret hangszereit.
Aztán észre vettem, hogy már megint nem zenélek. Nem ezt a feladatot szántam magamnak.
A falon függő gitárom is attól marad a falon, hogy egy zenedarabból nem csak a szólót, de a basszust is én akarom játszani, és mindent, ami előtérben van.
Pedig a zenében sokkal kevesebb a szóló, és sokkal több a háttérmunka.
Kigyakorolni a jobb kezet. A balt. Összefűzni a kettőt. Szétválaszthatatlanná tenni a jobb és bal kezet. Átadni magam a zenének, mely már nem is én vagyok.
Igazából úgy képzeltem el magam a színpadon, hogy lekapcsolják a fényt, és csak valami derengés adja tudtul másoknak, hogy ott vagyok.
De hát nem lettem zenész.
Időnként megállok a lemezgyűjteményem előtt, és találomra húzok elő hallgatni valót. A DVD-ről lekapcsolom a tévét, és csak a hangot hallgatom erősítőn keresztül.
Ez jó... és anyukám nem tud bekiabálni 200km-nyi távolságól, hogy ez volt-e feladva.
Ez a sötét kis tér a konzervszínpadom. De vajon jár ez nekem?
Nufy már aludna mellettem. Bele is alszik sokszor. Ki kellene kapcsolnom, de nem megy. Az ördög játszik velem, és bár tudom, hogy nem ez volt feladva, én ezt...
... de ...
Nekem ez a feladat.

Politika

Húzós téma. Nem lehet okos vélemény. Sem az enyém, sem a másé. Mégis megrágjuk mindannyian. Ki belül, kiből kihallatszik.
Elköszönt Gyurcsány Ferenc. Most zűrzavar van. Aki belelát a helyzetbe, az vagy menekül, vagy hatalomvágyának enged. A szolgálat túl kemény volna. Talán katona tudna rendet teremteni. Talán.
Németország fegyelme a második világháború után (Szándékosan kisbetűvel írom.) megérdemelt jólétet teremtett. Láttam párszor, és nem irigyeltem. Itthon nekem jó volt. Nem kellett a politikára figyelnem, elég volt dolgozni, és nem vágytam gazdagságra. Nem voltak szervező-, vezető ábrándjaim. Ma sincsenek.
A megütközés akkor jött, amikor az engem irányító emberek elkezdték a feladataikat rám hárítani, és közben a munkám értékét valami lebegtetett környezetbe helyezni. Azon vettem észre magam, hogy nem csupán a szakmai feladatokat kaptam, hanem a piacszerzés, a teljes adminisztráció is az enyém lett, s az adminisztrációm értékelése új és új szempontokkal bővült, a megítélés pedig egyre szigorúbb. Miért is? Rosszabbul dolgoztam? A végeredmény az lett. A folyton változó körülmények nem a munkavégzésnek, hanem a 'jól' adminisztrálásnak kedvezett.
Az adminisztráció önálló élőlénnyé vált, és besoroltunk, mert élni akartunk.
Pár éve - immár ötödik - beleszagolhattam anyám szakmájába is. A könyvelésbe. Adatrögzítettem, és beleláttam mások vitustáncába, miként jutnak pénzhez. No, nem az ügyfélkörük, hanem a számláik árulkodtak. Látom, mennyire kevés a valós tevékenységgel megszerezhető jövedelem, és mennyivel fontosabb a szervezés és az adminisztráció.
Egészen más szemmel nézem most ezt a fickót - Gyurcsány Ferencet - , mint pár éve.
Kibillentette elődjét a székéből, és megmutatta. Mit is? Azt nem tudom. A bizonygatások maradtak meg a szavaiból. Valamit mindig meg kellett magyarázni. Utoljára a kenyérről. Az M1-en egy műsorban felvetették neki az alapvető élelmiszerek áfáját. Legyen kevesebb. Ő pedig visszakérdezett, melyik az alapvető élelmiszer. A tej? Melyik tej? A kenyér, melyik kenyér?
Sír bennem a magyar nyelv, mert nekem a kenyér az kenyér. Sem a húskenyeret, sem a szentjánoskenyeret nem fogom összekeverni a búzából vagy rozsból készített élelmiszerrel. Én nem vagyok annyira hülye, mint aminek ő engem tart. Szerintem mások sem annyira hülyék. Ismét egy aranyalma Paris-nak, hogy válasszon legszebbet. Csak rosszul járhat.
Visszhangzik a média a cigánykérdéstől. Divide et impera. Mindenki tudja, hogy a munka nélkül kapott jövedelem nem hoz létre értéket. A csak gyermekek után kapott pénzből élő családok igazi politikai bombává nőtték ki magukat. Ezek az emberek már fel sem fogják, hogy inkább foglyai, mint élvezői ennek a szisztémának. Politikusnak biztos szavazat, de Magyarországnak burjánzó rákos szövet.
Majd most... ugye most jön a gyógyító kés. Megszüntetjük a családi pótlékot. Ugye a Kádár rendszerében kellett a három hónap munkaviszony, hogy járjon a pénz. Meg a munka kötelező volt.
Ma nem kötelező. A munka nem kötelező, és alanyi jogon jár... Hát most ezek a jogok inognak. Jön az éhséglázadás?
Borsodban autózva láttam, hogy melyik porta körül van kis kert, és azt is, hogy több félkész vagy romos ház körül nincs. Beszélgettem falusiakkal, miként próbáltak segíteni. Felszántották és bevetették krumplival a kopár porták tulajdonosainak kertjét. Elég lett volna kicsit gondozni azt a növényt. A segély ezidő alatt is járt. A vetőburgonya pedig visszakerült a földből, s azonmód a fazékban végezte.
Megtehették?
Meg.
A teteje is ilyen, az alja is ilyen az országnak. Aki még pénzt kap azért, amit ő tud létrehozni mások számára, az pedig letakarja, bekeríti, eldugja, hogy jusson belőle neki is.
Számítok rá, hogy cigányozásnak fogja olvasni pár ember a soraimat. Hogy felelősnek tartom a romákat ezért a helyzetért. Pedig pont a politikusokat tartom felelősnek azért, mert ilyen helyzetbe hozták legnagyobb számú nemzetiségünket.
Felelősnek tartom a médiát, a reklámországot, ami televízión, plakátokon keresztül hozott létre emberekben olyan ideális világot, melyben a szegénységbe született gyermek nem kap képet arról, mit és miért kell tenni, hogy neki is lehessen valamije.
Látom a szemétbe dobott használati tárgyakból, mennyit ér egy másik ember munkája.
Régen egy jól összeütött sámli kiszolgált egy családot egy életen át. Ma egy mobiltelefont két év után kukába teszünk.
Mennyi szellemi és fizikai munka van az egyikben és mennyi a másikban?
Gyűlöltem, undorodtam a hadseregtől, amikor bevonultam. Szenvedtem a másfél évtől, de ott összezártak a ma már professzorrá, gazdag emberré kinőtt és az alkoholistává züllött nagyon buta emberekkel is.
Ma azt mondom, hasznos volt. Bár rendszerető ember nem lett belőlem, és nehezem tűröm a hatalmi viszonyokat, adott némi útravalót. Például, hogy nem tudok felnézni azokra, akik engem irányítani akarnak.
A politikusok középpontja most változik. Gyurcsány Ferenc megy, és marad a káosz. Vajon miért nincs bennem még most sem öröm?

Válaszolok a körkérdésre

Átváltozások
Kaptam egy újabb körkérdést Renátától.

Mi lennék ha ...?

Mi lennék ha ...?
...hónap lennék: szeptember
...a hét napja lennék: csütörtök
...a nap egy időpontja lennék: minden pillanat
...bolygó lennék: kerék
...berendezési tárgy lennék: csavarhúzó
...bűn lennék: türelmetlenség
...folyadék lennék: szódavíz
...fa lennék: dió
...madár lennék: pinty
...virág lennék: kaktusz
...időjárás lennék: nyári zápor
...hangszer lennék: nyenyere (esetleg templomi orgona, mert minden kar láb mást csinál rajtam.)
...szín lennék: "ződ" :-) (Vagy aki engem ismer, annak tropfehér)
...zöldség lennék: fehér répa
...hang lennék: vissz
...elem lennék: 9 voltos (bár a már zsebtelep)
...dal lennék: Az amúri partizánok dala
...zene lennék: Zappa (pl. G-spot tornado)
...film lennék: FORTE
…színész lennék: nem vagyok az?
...könyv lennék: takarékbetét
...étel lennék: túróstészta
…édesség lennék: almás sütemény , meggyes pite
...hely lennék: valahol az erdő mélyén a dzsungelben egy apró tisztás
…menedék lennék: roskatag fakunyhó
…álmaim foglalkozása lennék: mindegy, csak hagyjanak kiteljesedni
…történelmi alak lennék: történelemtanár
...illat lennék: összegyűrt fodormenta
...testrész lennék: talp (mert minden súly rajta van, és mégis túlérzékeny)
...tanóra lennék: zongora
...alakzat lennék: sokszög
...ruhadarab lennék: kesztyű
...ékszer lennék: csontnyaklánc, kagylóhéjból készült apróság
...kiegészítő lennék: kétkomponenses ragasztó
...szeretet megnyilvánulása lennék: türelem
...rovar lennék: zöld légy
...gyümölcs lennék: körte (vackor)
...épület lennék: vályogház
...fűszer lennék: petrezselyemzöld
...játék lennék: lufi
...érzékszerv lennék: szaglás
...vers lennék: Rejtő Jenő: Az utolsó szó jogán

Panaszkodom

Készülök valami olyanra, amit nem szeretek. Zaklatottan járok fel s alá a lakásban, vödörrel öntöm le a kávét a torkomon, és fogalmazok. Csípősen, megalázkodva, fellengzősen, elemezve. Tudom, hogy igazam van, de mit számít. A béka jön, le kell nyelni. Nem, ennél jobb hasonlat. Egy frissen szakadt sebet el kell vinni a dokihoz, hogy további fájdalom árán összevarrják.
Mi történt?
Kaptam egy magnót. Asztali, jobbfajta hangrögzítő a 80-as évekből. Szeretem ezt a stílust, sokáig működik, kellemes hangja van.
Ezt a példányt egy barátom kapta leégett motorral, megnyúlt szíjjal. Talán két éve lehetett. Megjavítottam neki. Tudván, hogy nem mai darab, nem is nyomtam meg a költségeit, a gumiszíjat vettem, a magnómotort meg egy autómagnóból pótoltam. Az autómagnót is kaptam jó tizenöt éve. Akkor még Törökországból hozott sokfélét a hölgy, piacon árulta, ez a magnó meg a Skoda kereke alá került, rakjam át belőle a hangicét egy másikba, és a többi az enyém.
(Ebből csak annyi a fontos, hogy 'nullkilóméteres' motort kapott a készülék. A forgásiránya más volt, de ezt megoldottam.)
A fej is cserélt benne. BRG gyártmányú, de nem volt kopott, jól szólt vele, azt nem bántottam.
Barátom pedig most nekem adta. Van itt már pár készülékem, meg munkanélkülinek jól jön bármi, gondoltam kipróbálom a Vaterát, és feltettem. Éppen a legolcsóbb ajánlattal, és odaírtam, javítva volt.
Egy hét után jelentkezett valaki, hogy érdekli kikiáltási áron, ha átteszem fix árba, fizeti a postával együtt.
Nagy volt az örömöm, eddig még nem adtam el semmit, nekem is sikerült. Pénz a számlán, csomagolás, posta, stb.
Másnap telefonon keresett az új tulaj, hogy a magnó állandóan kikapcsol. Több kazettával is. Nézzem meg a többi termékét, szerepel közötte a HiFi tornyok között ilyen magnós változat. (értsd, tudja kezelni)
Ekkor már nem örültem annyira az ötletemnek, meg annak, hogy sok km-re van a kütyü. Sóhajtottam egy nagyot, küldje vissza, megnézem, mi esett le, mi szakadt el, megjavítva újra elküldöm.
De hát neki ez nem kell. Utaljam vissza a pénzt. Ez a hiba nem szerepelt a leírásban.
Nyeltem egy nagyot, beleegyeztem.
Eltelt az éjszaka, forgolódtam, délelőtt vártam a postást, dél felé megérkezett. Szinte széttéptem a dobozt, úgy raktam fel az asztalra.
Beleraktam egy szorulósabb kazettát.
Ez megy.
Lenulláztam a számlálót, lássam, hány fordulat után kapcsol ki, és kimentem a konyhába kávét főzni.
A kávé elkészült, a magnó a szalag végén kikapcsolt, megfordítottam. Tettem -vettem a lakásban a nmagnó ismét végigjátszotta a kazettát.
Beleraktam egy másikat.
A magnó működött, s működik most is kifogástalanul.
Ekkor visszapörgettem a kereskedő srác szavait. Hogy ő ilyet árul, és hogy visszaküldi, és adjunk egymásnak semleges vagy pozitív értékelést. A visszautat állja, én pedig az odautaztatást. (Az összeg közel negyede a szállítási ktg.)
Nem értem. Ha rossz volt a magnó, miért nem követelte a szállítást? De látom, hogy jó, és a hibaleírás illik egy szakadt szíjas magnóra, tehát találkozott már ilyennel, csak ezen jó szíj van. (Már levettem a burkolatot, látom.)
Nem lett volna egyszerűbb azt írni, hogy meggondolta magát, és nem kell? Csúnya a doboza? De hát negyedáron adtam, mint az értéke.
Ezek után tiszta lelkiismerettel fogom visszautalni neki a magnó árát, de a szállítást nem kívánom pénzelni.
Lehet, hogy nem vagyok úriember?